A középkorú magyarok felének nem reális lehetőség a befektetési célú ingatlanvásárlás, miközben 12 százaléknak már van is ilyen ingatlana.
Február elsejétől akár a jegyzőhöz is fordulhatnak azok, akik hiányosságokat tapasztalnak a társasházuk működését illetően - tájékoztatta lapunkat a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).
A Szövetséghez érkezett panaszok sokasága jól mutatja, hogy a lakók sok visszásságot érzékelnek lakóközösségük életében, és sokszor kiszolgáltatottnak érzik magukat a társasház szerveivel és képviseletével szemben. Több megkeresés a közös költséggel megfizetésével kapcsolatos volt, míg mások az évek óta össze nem hívott lakógyűlések miatt ellehetetlenülő és élhetetlenné váló környezetüket vagy éppen a vezetés elszámoltatásának hiányát sérelmezték.
A FEOSZ közleményében több konkrét példát is említ a fenti esetekre: találkoztak olyan lakóközösségben élő panaszos fogyasztóval, aki azért kereste meg őket, mert a jegyzőkönyvek hivatalos másolata helyett minden formai követelményt nélkülöző, hiányos emlékeztetőt kapott csak a fizetési kötelezettségeket is érintő fontos közgyűlésről. A Szövetséghez olyan kifogás is érkezett, melyben a fogyasztó azt panaszolja, hogy bár a szervezeti és működési szabályzat biztosította volna számára felgyűlt tartozásának részletekben való rendezését, ezzel azonban nem élhetett, mert megkeresésére a közös képviselő nem reagált, csak a szokásos fizetési felszólításokat kapta továbbra is.
2014. február elsejével azonban életbe lépett az a törvénymódosítás, melynek köszönhetően jegyzőhöz fordulhatnak a fogyasztók a panaszaikkal a társasház működését illetően. Ezek után már a területileg illetékes jegyző ellenőrzi azt, hogy a társasház belső szabályzatai nem ütköznek-e jogszabályba, ahogy az is a jegyző felügyelete alá fog tartozni, hogy a társasház működése, a közgyűlési határozatok meghozatala során nem kerül-e sor jogsértésre, valamint illeszkednek-e az alapító okirat tartalmához. Ez azért is fontos, mert ezekben a dokumentumokban vannak rögzítve például a közös költség viselésének előírásai, a házirend részletes szabályai, a közös képviselő feladatai.
Amennyiben a jegyző szabálysértést vagy jogsértést tapasztal, úgy bírósághoz is fordulhat a társasház működésének helyreállítása érdekében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







