A nyári utazások idején sokan bizonytalanok abban, vajon iható-e a csapvíz külföldön — különösen a népszerű turistahelyeken.
Júliustól 10 százalékkal csökken a szemétszállítás, a víz és a csatorna díja Magyarországon. Kiszámoltuk, ennyi marad a családok zsebében az újabb rezsivágást követően.
A parlament tegnap döntött a szemétszállítás, a víz és a csatorna díjának csökkentéséről. A jogszabály értelmében a víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók. Az elfogadott törvény alapján a díjcsökkentést kötelező lesz feltüntetni a számlán is. Ha ez elmarad - és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést -, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.
Ennyit jelent egy családnak az újabb rezsicsökkentés
Egy átlagos városi család (4 fő) napi vízfogyasztása hozzávetőlegesen 600 liter, vagyis 0,6 köbméter. Éves szinten tehát közel 220 ezer literrel, vagyis 220 köbméteres fogyasztással számolhatnak. Ez a mai árakon mérve közel 73 ezer forintra rúg éves szinten. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a legtöbb hazai településen a vízfogyasztás után kell fizetni a szennyvízszállítás díját is. Tehát ez jelenleg további 82 ezer forintos terhet jelent egy átlagos magyar családnak. A két közmű esetében a parlament által elfogadott 10 százalékos csökkentés tehát hozzávetőlegesen 15 ezer forintos kiadáscsökkenést jelent majd egy átlagos magyar családnak éves szinten.

A szemétszállítás díjának 10 százalékos csökkentésével megspórolható összeg viszont ennél jóval alacsonyabb lesz. Bár a szemétszállítás díja igen változó az ország egyes pontjain - az ürítések díja az 100-200 forinttól az ezer forintos nagyságrendig is terjedhet - a döntés nyomán a családoknál maradó összeg így is maximum néhány ezer forint lehet éves szinten. Érdemes megnézni a KSH adatait a szemétszállítás éves fogyasztói átlagáráról. E szerint átlagosan alig 2000 forintot jelent évente a parlament legújabb döntése.


Csökkenhet a palackos gáz ára is
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A már elfogadott víz-, csatorna-, és szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentése mellett a ház előtt fekszik a PB-gáz árának mérséklését rögzítő javaslat is. E szerint június 1-től - a tavaly december 31-i árakhoz képest - ugyancsak tíz százalékkal lehet olcsóbb a lakossági tartályos és vezetékes PB-gáz, valamint a 11,5 kilogrammos gázpalack ára is. Az ország számos részén nincs bevezetve a mai napig a vezetékes gáz, s helyette csak a cserélhető PB-gáz marad. Egy esetleges csökkentéssel ezek a családok is kivehetik majd részüket a vezetékes szegmensben már január óta érvényben lévő díjcsökkentésből.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


