A csúcshoz képest egytizedére esett vissza tavaly az eladott készházak száma Magyarországon, a gyártók és forgalmazók abban bíznak, hogy egyre többen ismerik meg a 2020 utáni uniós épületenergetikai követelményeket, és vesznek készházat, mivel az nem értéktelenedik el - mondta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége könnyűszerkezet építő tagozatának elnöke.
Az EU-ban 2020 után már csak közel nulla energiaigényű lakóépületek készülhetnek. Miután Nyugat-Európában erre gőzerővel készülnek, az évtized végére már tetemes lesz a fűtési energiát alig fogyasztó lakások száma. A meglévő "energiafaló" épületek értéke pedig - ha csak nem újítják fel azokat - folyamatosan csökkenni fog - tette hozzá Kárpáti József. A készházak zöme már most eleget tesz a 2020 utáni energetikai követelményeknek, ezért várja az elnök a készházak forgalmának fellendülését.
A csúcson - 2008-ban - ezer készház kelt el Magyarországon. Ez a szám tavaly százra csökkent. Ha ehhez hozzá vesszük az exportált 20 épületet, akkor is nagy a visszaesés. A könnyűszerkezet építő tagozat létszáma is harmadára esett: a 33 cégből 11 maradt, amelyek mindegyike a tagozat által alapított, és garanciát jelentő MAKÉSZ védjegyes cég. Három társaság már megszerezte a jogot arra, hogy az unió területén készházakat építsen.
Kárpáti József szerint Magyarország sokkal lassabban igazodik a 2020 utáni uniós épületenergetikai követelményekhez, mint sok más ország. Viszont az a tény, hogy az eladásra, vagy bérbeadásra kínált lakások energetikai jellemzőit közölni kell a hirdetésekben, tudatosítja az emberekben a legjobb - A+ - kategóriától való elmaradást. Az év közepétől az építőanyagok - és szerkezetek - tulajdonságait is jóval részletesebben kell közölni a vásárlókkal, így például nyilvánvaló lesz, hogy az adott falazó anyagból milyen hőátbocsátású fal készíthető - tette hozzá.

Komoly állami támogatást javasolnak a rezsizúzó csúcsgépekre: sok magyar járhat jól, ha ezt meglépik
A hőszivattyúk hosszú távon kulcsszerepet játszanak Európa dekarbonizációs céljaiban, de a piac jelenleg lassulást mutat.

Tiszta udvar, rendes ház? Itt vannak a húsvéti nagytakarítás lépései: részletes tavaszi feladatlista
Azért érdemes ellenőrzőlistát használni a tavaszi nagytakarítás során, hogy ha egyszer nekifogunk, akkor tényleg minden helyen ki legyen takarítva.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


