Főként a magas üzemanyagárak miatt már tavaly is jelentősen csökkent a forgalom az országban és a fővárosban is, emiatt érezhetően nőtt a BKV utasainak száma és a vállalat bevétele - derül ki az InfoRádió összefoglalójából.
A magas üzemanyagárak hatására a BKV utasainak száma nőtt tavaly, emiatt a bevételi oldalon több tétel is emelkedett - mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Két-három százalékkal növekedett az utasszám az elmúlt egy évben, ez főként a benzinár, részben pedig a szigorúbb jegyellenőrzés következménye - tette hozzá.
Sándor Dávid, a Portfolio.hu elemzője a statisztikák alapján arról beszélt, hogy 2011-ben jelentősen csökkent az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon. Emiatt érezhetően csökkent a forgalom a főváros és az ország útjain. A szakértő hangsúlyozta, hogy az elmúlt napok gazdasági adatait követve várhatóan a tendencia folytatódik.
A BKK vezetője arról is beszélt, hogy az agglomerációban kevesebben használják a BKV járműveit. Ezt a számot szeretnék emelni - mondta Vitézy Dávid, aki kiemelte, hogy a közlekedési társaság járatai olykor zsúfoltak, de igyekeznek kiszolgálni az utasokat.
A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint a személyszállítási törvénynek köszönhetően többen használhatják a fővárosi tömegközlekedést, mind az agglomerációban, mind Budapesten.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







