-10 °C Budapest

A készházaké a jövő?

2011. november 9. 09:03

Bár a válság nem kímélte az építőipart sem, úgy tűnik azonban, hogy van egy viszonylag szűk szegmense, amelyben már látják az alagút végét a piac szereplői - írja a Világgazdaság.

"Túl vagyunk a mélyponton; tavaly még háborús szintről beszélhettünk, de az idén már minden cégünk fejlődésről számolt be." - mondta el a napilapnak Kárpáti József, az építőipari szakszövetség (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának (Makész) elnökhelyettese

Bár trendfordulásról egyelőre nem lehet beszélni, azonban az elnökhelyettes elmondása szerint már jól látszik, hogy ebben az ínséges időszakban aki egyáltalán házépítésre adja a fejét, az erősen megfontolja az energiatakarékossági, olcsóbb üzemeltetési szempontokat is, és innen már szinte adják magukat a könnyűszerkezetes épületek.

Bár az a KSH statisztikáiból is kitűnik, hogy egyre kevesebb ház épül hazánkban, ugyanakkor a megépülő otthonok között egyértelműen nő a készházak aránya. A társaságok beszámolói szerint a tavalyi eredményt többeknek is sikerült jócskán felülmúlni.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29