Jelentősen megugrik a gyerekek száma az óvodai és iskolai beiratkozás idején bizonyos településeken, illetve kerületekben. A szülők egy része ugyanis lakcímtrükkökkel próbálja elérni, hogy gyermeke az általa legjobbnak tartott oktatási intézménybe járhasson.
A tapasztalatok szerint a szülőket általában az viszi rá a trükközésre, hogy a körzetben túl sok a hátrányos helyzetű gyerek, és attól tartanak, hogy gyermekük nem fejlődik megfelelően - írja a Magyar Nemzet. Szintén gyakori, hogy a falusi gyerekeket viszik városi iskolába, Budapesten pedig az általában többféle szolgáltatást, művészeti képzést nyújtó elit intézmények hallatlanul népszerűek. A sok helyütt már bevett gyakorlat lényege: a gyermek és az anya papíron átköltözik a nagyszülőkhöz vagy a kiválasztott iskola körzetében élő rokonhoz, ismerőshöz.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint a határon túli magyar gyerekek egy része is lakcímváltoztatás útján jön magyar iskolába tanulni. Az oktatási ombudsman úgy véli, a jelenség ellen oktatási jogszabályokkal nem lehet fellépni, csak azzal, ha megszüntetik az iskolák közötti különbségeket.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







