Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) energiahatékonyságot javító pályázatai között a tervek szerint lesz majd panelfelújításra is kiírás - hangsúlyozta Körtvély Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) osztályvezetője a Tető, Falak, Homlokzatok, Épületenergetika szakkiállítás keretében rendezett panel rehabilitációs konferencián.
Az osztályvezető emlékeztetett arra, hogy az ország energiafelhasználásának 40 százaléka épületekhez köthető, és ennek kétharmada hűtésre, fűtésre jut. Magyarországon az épületállomány 70 százaléka energiahatékonyságot javító felújításra szorul, és ez elsősorban az iparosított technológiával épült lakásokat érinti.
Körtvély Zoltán elmondta, hogy Magyarország 14,65 százalékos megújuló energiafelhasználást és 10 százalékos energia megtakarítást vállalt az Európai Unió 2020 Stratégiában. Ennek szem előtt tartásával készülnek az új programok, amelyek kidolgozásánál építenek a még zajló, illetve a lezárult energiahatékonysági pályázatok tapasztalataira.
13 millió forintra pályázhatnak a társasházak - KATTINTS
A 2020-ig szóló tervezett energiahatékonysági intézkedések között említette az osztályvezető az épületenergetikai stratégia kidolgozását. Ehhez fel kell mérni a meglévő épületállomány állapotát, és ennek ismeretében lehet majd meghatározni milyen mértékű beavatkozásra lesz szükség.
A szakminisztérium képviselője szerint arra lehet majd számítani, hogy az energiahatékonyságot javító újabb pályázatok között a komplexitás támogatására törekednek, és ez megjelenik majd a támogatás arányában is.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Laukó László, a Weber Terranova vakoló terméket gyártó Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a jövőben az egyre bővülő panelfelújítási piacon továbbra is a 40 százalékos piaci részesedés megtartását tűzték ki célként az ipari technológiával készült épületek homlokzatának hőszigetelése terén. Cégük nemcsak a hőszigeteléshez használható vakolóanyagot gyártja, hanem rendszergazdaként garanciát ad a termékükkel szabályosan végzett felújításra.
Adataik szerint Magyarországon 820 ezer ipari technológiával gyártott lakás van, egy ilyen lakás átlagban 40 négyzetméter hőszigetelésben érintett felülettel rendelkezik. A 30 millió négyzetméterre tehető hőszigetelt panelfelületnek még a felét sem újították fel a 2002-ben indult folyamatban. Számításuk szerint 12 centiméter vastagságú felújított hőszigeteléssel a fűtésköltség 50 százaléka takarítható meg lakásonként.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








