Tuti ingatlantipp! A tervezőasztalról viszik a lakásokat a slágerpiacon

2010. szeptember 13. 16:02 2 perc

Tanulnak azokból a hibákból, melyeket a világ más tájain már elkövettek. Kormányzati ösztönzők és támogatott hitelek segítségével elsősorban a belföldi keresletre alapozva kívánják fellendíteni az ingatlanpiacot. Számításaik szerint a kereslet és a kínálat megfelelő találkozásának köszönhetően legalább 15 évre biztosított a siker az új slágerpiacon, vagyis Brazíliában.

Egy brazil ingatlanspecialista elmondta, hogy a helyi befektetőknek nem kell többé a külföldi vásárlókra támaszkodniuk, miután a lakásokért szó szerint sorban állnak az érdeklődők. Az elsősorban a feltörekvő középrétegből érkező vásárlók szinte már a tervezőasztalon lekötik a lakásokat, és mire elkészül egy beruházás, már az összes lakást értékesítik.

A gazdasági növekedés és a kormányzati ösztönző programok (támogatott lakáshitelek bevezetése) lehetővé teszik, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok is könnyebben hitelhez és ezen keresztül saját lakáshoz jussanak. A lakáshitelek átlagos kamata 2010-re egyszámjegyűre zsugorodott, a jelzáloghitelek kihelyezése 77%-kal bővült az első félévben (az előző év hasonló időszakához viszonyítva).

A szakértők igyekeznek megnyugtatni a ("nálunk is így kezdődött, aztán mi lett belőle" hangulatú) nemzetközi közvéleményt, hogy nem a brazil ingatlan-lufi felfújásának kezdetét láthatjuk, miután tanultak más országok hibáiból. Kifejtették, hogy Brazíliában nem történhet meg az, ami az Egyesült Államokban, Dubajban és Európa számos országában végbement.

Lakásvásárlók figyelem! Itt a várva-várt nagy forinthitel körkép!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lakáshitelek összege számos országban elérte a fedezetként felajánlott ingatlanok értékét, volt olyan állam, ahol a 130%-os hitel/fedezet arány is megengedett volt. A brazilok legfeljebb az ingatlan értékének 60%-áig adnak lakáshitelt, ráadásul az erős belföldi keresletnek köszönhetően nem függenek annyira a külföldi spekulánsoktól, mint például Dubaj, Spanyolország vagy Bulgária.

A Brazil Ingatlanszövetség becslése szerint az országban körülbelül 8 millió család, vagyis mintegy 30 millió ember nem saját tulajdonú lakásban él, hanem még csak átlagosnak sem mondható bérleményben. Ha ez a kereslet és a támogatott hitelezés találkozik, akkor a következő másfél évtizedre biztosított a siker a brazil ingatlanpiacon.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27