4 °C Budapest

Otthonteremtést ösztönző programra vár a lakáspiac

2010. szeptember 8. 16:02 2 perc

Piaci alapon az elkövetkezendő egy évben nem várható, hogy a lakáspiaci forgalom megélénküljön Magyarországon, ezért elengedhetetlen, hogy egy minél hatékonyabb kormányzati program, minél hamarabb elinduljon. Ez szűrhető le a piaci szereplők várakozásából és a nyáron megjelent adatokból a 17. Budapesti Lakásvásár előtt.

A hazai ingatlanszakma legnagyobb eseménye idén ősszel, szeptember 24-26. között ismét a SYMA Rendezvényközpontban lesz. Tavasszal a Lakásvásár Média Csoport által készített felmérés szerint a kiállítók azt várták, hogy a második félévben már megélénkül a lakáspiaci kereslet, azonban a mostani visszajelzések alapján ez nem következett be.

Számos új projektben még mindig nagy számban vannak eladatlan lakások és sok, korábban lefoglalózott lakóegység is felszabadult. Ez utóbbiakra, a már kifizetett foglaló miatt most a fejlesztők nagyobb engedményt tudnak biztosítani. Használt lakások tekintetében, az eredetileg elképzelt eladási árat egyre többen adják fel az idő szűke, illetve az egyre magasabb törlesztőrészletek miatt. A jelenlegi helyzetben, tehát továbbra is a "jó vétel" lehetősége motiválja a vevőket, miközben a klasszikus otthonkeresés háttérbe szorul. Ennek előmozdítására egy hatékony kormányprogramra van szükség, ami alulról pörgetheti fel ismét a piacot.

"Több mint 8 éve rendezzük meg a Budapesti Lakásvásárokat, így testközelben figyelhettük, amint a 2000-es évek elején, a lakáspiac élénkülésével párhuzamosan, kifejlődött egy új iparág Magyarországon. Kiépült kapacitásaikkal most kiállítóink arra várnak, hogy ismét érdemes legyen dolgozni, érdemes legyen befektetni, munkát adni az építőiparnak. A Lakásvásáron egyébként azok a cégek, akiknek folyamatban lévő, új beruházásaik vannak, kivétel nélkül ott lesznek " - mondta Borsi István, a Lakásvásár ügyvezetője.

Az új otthonteremtési programmal kapcsolatban részleteket a pénteki nyitónapon tudhatnak meg a szakmai érdeklődők. "Az otthonteremtés és az építésgazdaság új programja" című konferencián a kormányzat és a legnagyobb ingatanos szervezetek képviselői szólalnak majd fel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"A válság kirobbanása óta immár a negyedik Lakásvásárt rendezzük, ami jól mutatja cégünk és partnereink elkötelezettségét a hazai lakáspiac fejlődése iránt. Most ősszel is 140 körül lesz a kiállítók száma. Abban reménykedik mindenki, hogy 2011-ben már érzékelhető fellendülés mellett, az utóbbi évek során elmaradó kiállítók újbóli megjelenésével, tarthatjuk meg tavaszi rendezvényünket. Most még biztosan az akciós ajánlatok dominálnak majd a kínálatban, ugyanakkor a látogatók már készülhetnek az új lehetőségekre és megismerhetik az új hitelkonstrukciókat is. A lényeg, hogy érdemes körülnézni a piacon " - tette hozzá Borsi István.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 8. 16:06