5 °C Budapest

Berobbant a Bloom Energy: áramtermelés a parkolóban

Pénzcentrum
2010. március 5. 11:20

Hatalmas érdeklődést keltett Amerikában az elmúlt héten bemutatott, a Bloom Energy által sokáig titokban fejlesztett Energy Server (BES), az egyszerűen csak az energiaellátás jövőjeként bemutatott eszköz, amely tisztán, megbízhatóan, megfizethetően és bárhol képes az áramtermelésre. Az oxidkerámiás üzemanyagcellákat magában foglaló berendezés által környezetkímélő módon, decentralizáltan lehet elektromos áramot termelni földgáz vagy akár megújuló forrásból származó energiahordozó segítségével is. A BES jelenleg csak vállalati méretek kiszolgálására alkalmas, de a társaság szándékai szerint 10 éven belül elkészülhet a háztartási kivitel is, amely nem lesz nagyobb egy téglánál. A társaság körül a korábbi nagy IT-őrületekhez hasonló IPO-láz bontakozott ki, de a cég eddigi kommunikációja szerint a közeljövőben nem tervezik, hogy tőzsdére lépnek.

A Bloom Energy üzemanyagcellás berendezésének nagy leleplezésére a CBS televízió 60 minutes műsorában került sor, amelyben K.R. Sridhar a társaság egyik - egy igazi látnok minden külsőségét birtokló - alapítója mesélt az általuk véghezvitt forradalmi újításokról. A hivatalos bemutató az eBay irodakomplexumában történt, ahol Arnie Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, és Colin Powell korábbi külügyminiszter is méltatta a Bloom Energy fejlesztését, valamint élőben, működés közben is meg lehetett tekinteni a termelőegységeket.

Sridhar csak úgy nyilatkozott a BES-ről, illetve a mögötte rejlő technológiáról, hogy reményei szerint olyan változást indít el az energiatermelésben, mint amilyet a mobiltelefon okozott az kommunikációs szektorban.


A nemrég leleplezett Energy Server, ami kívülről nem mutat többet egy nagy fémdoboznál 100 kW-os, amivel a társaság állítása szerint egy kisebb irodaházat, vagy 100 átlagos amerikai otthont képes zsinór árammal ellátni.

A BE által alkalmazott oxidkerámiás üzemanyagcella-technológia ugyan nem számít újdonságnak, de eddig csak viszonylag drágább alapanyagok mellett sikerült kivitelezni, azonban a társaság nagy újítása többek között abban áll, hogy a cella legfőbb alkotórészét egyszerű homokból sikerült legyártani, nagyságrendekkel csökkentve ezzel a költségeket egy hasonló technológián alapuló termékkel szemben. Persze a berendezés még így is "aranyárban" van, egy Bloom-box 700-800,000 dollárba kerül, azonban a cég állítása szerint a beruházás még így is 3-5 év alatt megtérülhet a készülék hatékonyságának köszönhetően.

A Bloom Energy 2001-ben alakult, és többek között az a Kleiner Perkins Caufield & Byers kockázati tőketársaság látott benne fantáziát, amely annak idején az Amazon és a Google elindulását is egyengette, de a NEA, a Northgate Capital és a Morgan Stanley is fektetett pénzt a cégbe. A mintegy kilencévnyi fejlesztés a sajtóinformációk szerint 400 millió dolláros beruházást igényelt, amelynek eredményeként 2008-tól kezdődően olyan cégek tesztelték/használják a Bloom Energy Server-t, mint a Wal-Mart, Bank of America, FedEx, Coca-Cola vagy az Ebay és a már említett Google, eddig úgy tűnik megelégedéssel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


(A történet egyébként annyira kereknek látszik, hogy az emberben akarva-akaratlanul baljós érzések támadnak, és akár világméretű összeesküvést is sejteni vél a berendezés piacra dobása mögött, amelyben az érintett társaságok csak - az esetlegesen - befektetett pénzüket szeretnék viszontlátni egy esetleges tőzsdei bevezetéssel, de ezt most tegyük félre.)

Az üzemanyagcellás technológia érdekessége, hogy a klasszikus energiaátalakítással ellentétben nem égetés történik, hanem kémiai változás útján termelik meg az elektromos áramot, így jóval alacsonyabb a károsanyag-kibocsátás is, és a magas hatásfok miatt a primer energiaszükséglet is kisebb. A rendszer nagyjából úgy üzemel, mint egy állandóan újratöltődő akkumulátor, persze ehhez a "töltéshez" folyamatosan szükség van energiaforrásra is, valamilyen hidrogén tartalmú anyagra, ami lehet földgáz, metanol vagy akár gázolaj is, bár a BES esetében főként a földgázt, esetleg a megújuló alapon megtermelhető energiahordozókról beszélnek. Ezt a bevitt üzemanyagot reformálják/alakítják át vízgőzzel, amelyet az üzemanyag-cellán keresztül forró levegővel vezetnek össze, és az így létrejövő kémiai változásból termelik az elektromos áramot. A folyamat mindaddig fenntartható, ameddig az üzemanyag-ellátás biztosított. Az oxidkerámiás cella már régóta ismert, az egyik komoly problémája - a már eddig tárgyaltakon kívül - a magas hőmérséklet, közel 800 Celsius-fok, amely a berendezés hosszú távú működése szempontjából is veszélyeket rejt, bár a BE azt állítja, hogy az elmúlt években lezajlott anyagkísérleteiknek köszönhetően valódi megoldást sikerült találniuk erre a problémára is.


Amennyiben igazak, és hosszú távon is fennállnak a BES azon tulajdonságai, amelyeket a múlt héten megosztottak a médiumokkal, akkor valós alternatíva teremtődhet a hagyományos, hálózaton keresztüli áramellátással szemben, vagyis tényleges decentralizáltság jöhet létre az áramtermelésben. Persze ettől ez még nem azt jelenti, hogy azonnal mindenki elkezdene leválni a hálózatról, és önfenntartó áramellátásra állna át, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen berendezéssel minden további nélkül a hálózatra is lehet termelni, vagyis nem csak spórolhatunk, de még pénzt is kereshetünk, továbbá az ellátásbiztonság szempontjából sem mindegy, hogy van-e hálózati kapcsolatunk vagy sem.

A Bloom-box jelenlegi formájában nagyjából egy parkolóhelyet foglal el, és teljesítménye, valamint főleg ára miatt csak vállalkozások számára lehet kifizetődő, de a Bloom Energy vezetőjének tervei/víziója szerint kb. 10 éven belül piacra kerülhet a háztartási kivitel is, amely nem lesz nagyobb egy téglánál, míg az árát 3,000 dollár alatt szeretnék tartani.

A hatalmas hírverés hatására már többen egy lehetséges IPO-t sejtettek a társaság színre lépése mögött, de mindeddig nem érkezett semmilyen olyan jelzés a BE háza tájáról, amely arra engedne következtetni, hogy a társaság hamarosan a tőzsdei parkettre lépne.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem