Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Hogy mennyit ér kb. 15 négyzetméter brit tengerpart? Kb. 40 ezer fontot, vagyis több, mint 12 millió forintot, ha azt vesszük, hogy ennyit kér egy suffolki rozzant bodega tulajdonosa a tulajdonképp semmit sem érő "házáért".
A suffolki tengerparton lévő Southwold közkedvelt üdülőhely, a parton hosszan sorakoznak a mini fa bodegák. Hogy mennyire közkedveltek ezek a bódék, azt jól mutatja, hogy az egyikre úgy is vannak érdeklődők, hogy ajtaja sincs, a padlót vastagon borítja a homok és a festék málik róla.
Pedig az ára nem kevés, 40 ezer font, vagyis több, mint 12 millió forint. A BBC által megkérdezett ingatlankereskedő szerint azonban ebben semmi meglepő nincs, a jó állapotban lévő nagyobb kunyhók ára akár 100 font is lehet.
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.


