2009-ben a rendszerváltozás óta minden korábbinál több nagyközség nyerte el a városi címet. Szakmai körökben jó ideje folyik a vita a várossá nyilvánítás feltételeiről, de ez a döntéshozókat nem igen érdekli.
A tavalyi nyolc után idén 22 település ünnepelheti a magasabb rang elnyerését. Ezzel a városok száma 330-ra, 1990-hez képest a duplájára nőtt, így tovább bővült a "faluvárosok" - városi rangot viselő, de városi funkciók és intézmények nélküli - települések köre.
A rendszerváltás óta nem sikerült pontosan meghatározni a városi cím adományozásának feltételeit, de a döntéshozók még a településszervezésről szóló, 1999-es törvény laza szabályait sem veszik komolyan. A jogszabály szerint ugyanis a mérlegelési szempontok közt van a városi státusra pályázó nagyközségek népességének alakulása, gazdasági fejlettsége, térségi szerepe, településszerkezete, arculata, infrastruktúrája, s az, hogy vannak-e a környező településeket ellátó intézményei. Egyre többen tiltakoznak az ellen, hogy politikai alapon dőljön el, mely településből lesz város.
Sokszor csak illúzió marad, hogy a városi cím jelentős változásokat hoz: a közszolgáltatások legfeljebb annyiban javulnak, hogy lesz okmányiroda és a lakosság a helyi hivatalban intézheti az építésigazgatási meg a gyámügyeket, miután ezek kötelező feladattá válnak.
Idén a következő települések váltak/válnak várossá: Balatonkenese, Beled, Budakalász, Mágocs, Mélykút, Medgyesháza, Újkígyós, Mezőkeresztes, Sajóbábony, Csanádpalota, Rácalmás, Jászkisér, Rákóczifalva, Tápiószele, Zsámbék, Igal, Nyírmada, Vaja, Gyönk, Nagymányok, Vép, Pacsa.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)