13 °C Budapest

Rudas: pereg a festék, omlik a vakolat! Ki a ludas?

2009. július 7. 08:17

Hétfőtől húsz napon át zárva lesz a Rudas fürdő, melyre a 2005-ös felújítás után ezúttal újabb 20 millió forintot kell költeni.

"A négy évvel ezelőtti felújítás során nem maradt forrás a törökfürdő faragott köveinek restaurálására" - mondta Rák Tibor, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) műszaki igazgatója. Ezt végzik most el, valamint újrafestik a fürdő egyes részeit, ahol a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által kijelölt festék a felújítás óta levált.

A Fürdőbarátok Egyesülete szerint a rosszul elvégzett felújítás következtében penészednek a falak, mivel megszüntették a fürdő természetes szellőzését, az északi oldalt pedig lefalazták a szomszédos vendéglátóhely miatt. "Súlyos disznóság, hogy ismét tízmilliókat kell költeni a fürdőre" - mondta Nemessuri Péter elnök.

Rudas fürdő (Forrás: Magyar Hírlap)

A BGYH cáfolta az értesülést, az általuk rendelt műszaki szakvélemény szerint, a vakolat azért vált le, mert az a felhordása előtt, még a zsákokban megkötött. A szellőztetéssel kapcsolatban elmondták, hogy az algásodás kivédésére a levegőcserét - a szigorú közegészségügyi előírásoknak megfelelően - szellőző-berendezésekkel oldják meg, amelyeket a fürdővendégekkel kötött megállapodás alapján csak éjszaka kapcsolnak be.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem