Nem minden céget sújt egyformán a válság, különösen nem az építőiparban. - nyilatkozta Komlós Andor, a Leier Kft igazgatója. Ennek egyik oka, hogy több külföldi tulajdonban lévő építőipari cég kivonult Magyarországról. Ezek helyét jelenleg a kisebb magyar cégek vették át.
Összességében ugyan 25-30 százalékkal is csökkent az építőipari cégek forgalma az első öt hónapban, ám a kisebb cégek bevételei nem feltétlenül csökkentek. A Leier cég például márciustól- júniusig terjedő időszakban közel ugyanannyi építőanyag megrendelést kapott, mint tavaly. A jó piaci szereplést az is segítette, hogy sokan előrébb hozták vásárlásaikat a július elejei áfa-emelés miatt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a megrendelések július-augusztus hónapra drasztikusan csökkeni fognak - nyilatkozta az igazgató.
Mint azt Komlós Andor kifejtette: egyes piaci elemzések szerint 20 és 50 százalék közötti mértékben már most is esett vissza a tégla értékesítés Magyarországon. Ennek legnagyobb vesztesei a téglagyárak, melyeknek jelentős része már hónapok óta nem termel, mivel a készletekből is fedezni tudják a keresletet. A Leier cégei más versenytársak gyáraival szemben nem álltak le. Sőt, a cég újabb gyár megnyitását tervezi Kassán.
A nyárra nemcsak az építőanyagok piaca áll majd le, hanem az új lakások iránt sem lesz túlzottan nagy érdeklődés - tette hozzá a III. kerületben épülő Forest Hill lakópark vezetője Szili Balázs. Ennek oka, hogy azok, akik lakást akarnak vásárolni, azok mindent megtesznek azért, hogy még az áfa-emelés előtt megszerezzék új lakásukat, hiszen így akár milliókat is megspórolhatnak a vevők.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


