Egy évvel az első ütem átadását követően, határidőre készült el a 340 lakásos Zaragoza Kert. Az érdeklődők elégedettségét jól mutatják az értékesítési adatok: a XVIII. kerület kertvárosi részén épült projektben a lakások 80%-át már eladták - közölte a beruházó Elephant Holding. A fejlesztés összértéke 6,5 milliárd Ft volt, a négyzetméterárak jelenleg 270 000 - 370 000 Ft között szórnak.
A lakókert új tájékozódási pontot jelent a környéken - mondják a helyiek, hiszen a Zaragoza Kert ötemeletes épülete nem csak magasságában, de látványos építészeti megoldásai miatt is kiemelkedik a pestszentlőrinci társasházak közül. A lakókert teraszos elrendezése, a nagy belső park az itt található tóval, valamint a bejárat fölé magasodó monumentális, biztonságot sugalló kertkapu hamar híressé tették az épületet. A ház ihletője egyrészt az észak-spanyolországi Zaragozában található Aljafería palota volt, de az építészek sokat merítettek a mediterrán lakóépületekből is. Ezért jellemzőek a nagy teraszokra nyíló üvegfelületek, épített árnyékolók, és a nagy gonddal tervezett parkosítás.
"A tavaly átadott első ütem lakóitól eddig szinte csak pozitív visszajelzést kaptunk, a jelek szerint elégedettek a lakások minőségével, a belső tó és a felső emeletekről nyíló panoráma különösen népszerű. Mindezek mellet a házban élő családok várják a második ütemben átadásra kerülő játszótér elkészültét is" -mondja Lehóczky Orsolya, az Elephant Holding marketing vezetője, aki hozzátette: "A kivitelezés magas minőségéről mindenki személyesen is meggyőződhet a Zaragoza Kert bemutató lakásaiban.
A mai ingatlanpiacon a magas minőség mellett hasonlóan fontos a megbízhatóság, a határidők tartása is mind az épületek kivitelezésénél mind az adminisztrációs területen - mondja Zelei Zoltán a holding értékesítési vezetője. "A Zaragoza Kert első ütemének albetétesítése már befejeződött, ami jó eredmény egy évvel a beköltözések után. A második ütemben jelenleg folynak a műszaki átadások, a közös képviseletet is megszerveztük, és előreláthatólag néhány héten belül megkapjuk a használatbavételi engedélyt."
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Rugalmasabban kezelik a munkáltatók az atipikus munkavégzést – felmérés
- Uniós bírósági döntés született a vallási jelképek munkahelyi viseléséről
- Németországig jutott a szökevény román polgármester
- Ferenc pápa egészségügyi állapota miatt nem lesz ott Dubajban
- Ötvenéves álomból valóság lett Debrecenben
- „A NATO nem játszik aktív szerepet az izraeli–palesztin konfliktusban, de…”
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


