Új, eddig kevésbé kedvelt lakástípusok értékesítése is jelentős szerepet játszott az Elephant Holding 2008-as eredményeiben. Az elsősorban zöldövezeti fejlesztéseiről ismert ingatlanfejlesztő Zaragoza Kert elnevezésű fejlesztésének 340 lakásából jelenleg mindössze 90 van szabadon, az év végén elkészülő, 150 lakásos Vigo Házban pedig már csak 60 lakás vár vevőre.
Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési vezetője szerint alapvetően 3 lakástípus mozgatta a piacot tavaly:
A legkeresettebb, egy eddig talán kevésbé előtérben lévő, 52-56 négyzetméteres nappalis és két félszobás vagy két szobás beosztású lakás. Zelei szerint ezt a kategóriát viszonylag kevés fejlesztő tudja építeni, ezért az érdeklődés határozottan nagyobb az ilyen lakások iránt.
Keresett lakástípus a szocpol támogatás igénybevételéhez megfelelő méretben és felosztásban épülő, 45 négyzetméter alapterületű, kétszobás lakás is. Az Elephant Holding szerint a kategória akár egy fejlesztés 45-50%-át is kiteheti, de akad olyan lakópark építtető is, aki szinte kizárólag ilyen, 14 és 18 millió forint között kapható lakásokat kínál.
A harmadik slágertípus a 80-as évek panellakásaiban gyakorta használt nagycsaládok számára jól belakható 70-75 négyzetméter. Ezek a lakások jellemzően 1 nappalival és három félszobával vagy két szobával és két félszobával épülnek.
Ami a kis garzonokat illeti, ilyeneket ma már egyre kevesebbet építenek, a hálófülkével és kilépős erkéllyel tervezett, bővített változatokból azonban még találni a piacon. Aki egyszemélyes garzonra vágyik, könnyen beszerezheti azt a használt lakás piacon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kevesen tudják, hogy az újépítésű lakóépületekben lévő nagy lakások viszonylag számottevő szegmensét adják az újingatlan piacnak. Jóllehet az újépítésű házak legfelsőbb emeleteit szinte kizárólag ezeknek a nagy teraszokkal rendelkező, többemeletes, esetenként külön lifttel megközelíthető luxuslakásoknak tartják fent. Zelei szerint 2008-ban a penthouse lakások népszerűsége növekedett elsősorban, mint a családi ház alternatívája, mely minimális karbantartást igényel és alkalmas a vagyoni helyzet elrejtésére.
A lakóparkok legnépszerűbb emeletei a penthouse alatti szintek, elsősorban a magas elhelyezkedés és a gazdaságos kifűthetőség miatt, de népszerűek a földszinti lakások is, ahol sok beruházó, köztük az Elephant Holding kizárólagos kerthasználatot és további biztonsági extrákat (redőny, riasztó) nyújt külön felár nélkül.
Zelei szerint 2008-ban is az alapfelszereltséghez tartoztak a videós térfigyelő rendszer, a portaszolgálat, a riasztó előkészítés, a redőnyelőkészítés és a konyhabon. A rendelhető extrák közül a riasztó beépítését, extra burkolatot, nem hagyományos csaptelepeket, kilincseket, klíma előkészítést, belső szerkezeti, illetve konyha átalakítást kértek a lakók.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







