A fővárosi zöldövezet meghatározó lakópark fejlesztője, az Elephant Holding Zrt. bejelenti, hogy 100%-ban megvásárolta a Rákos mezeje Zrt-t. A tranzakció révén az Elephant több millió négyzetméter fejlesztendő területhez jut, melyen az elkövetkező 20 évben jelentős lakó-, ipari, és kereskedelmi-ingatlan fejlesztéseket kíván végrehajtani.
Annak ellenére, hogy a válság ideje alatt sok piaci szereplő projekt leállásokról, visszaesésről számol be, az Elephant Holding beruházásai terv szerint haladnak, tavasszal befejeződik a XVIII. kerületi Zaragoza Kert átadása és megtartották a Bokréta ünnepséget a szerkezetkész állapotban lévő pesterzsébeti Vigo Házban is. Mindemellett folyik az Ibiza Kert valamint a Palota Liget értékesítése is.
E fejlesztéseken túl az Elephant Holding cégcsoport most 100%-ban megvásárolta a főváros egyik legjelentősebb ingatlan kezelő és fejlesztő cégét, a Rákos mezeje Zrt-t, melynek fejlesztési területei elsősorban Budapest XVII. kerületében és annak közvetlen agglomerációjában, Maglódon valamint Gyömrőn találhatóak.
A most megvásárolt területeken több ezer lakás megépítését tervezik, de önálló építési telkek és villaparcellák eladása is napirenden van az elkövetkező 20 évben - közölte a fejlesztő.
"A telkek jelentős része jó adottságokkal rendelkezik különböző lakópark projektek megvalósításához" -fogalmaz Végvári Gábor, az Elephant Holding műszaki vezetője. "Ennek egyik fő oka, hogy a Rákos mezeje Zrt. telkei közel esnek az M0-ás körgyűrű 2008-ban megnyitott szakaszához, ami további infrastrukturális fejlesztésekkel társulva (tervezett alternatív nyomvonal a Pesti úttal és Helikopter úttal párhuzamosan) kitűnő összeköttetést biztosít a XVII. kerületben épülő lakások, a belváros, a kivezető autópályák és a repülőtér között. A kerület külső része jó levegőjű, csendes zöldövezet, melyet nem keresztez légifolyosó."
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Rákos mezeje Zrt. jövőbeni kereskedelmi fejlesztéseiről szólva az Elephant képviselői elmondták, hogy a Rákos mezeje égisze alatt több ezer négyzetméter kiskereskedelmi fejlesztés (bevásárló központ, üzletek), további jelentős méretű iparcsarnok (műhelyek, logisztikai bázisok, raktárak) és turisztikai beruházások (golfpálya, szálloda, egészségügyi szolgáltató központ) építését is tervezik.
A fejlesztő azt is bejelentette, hogy a Rákos mezeje Zrt. megvásárlásával áthelyezi székházát a XVII. kerületi Pesti út és az Összekötő utca sarkán található központi épületbe, mely költözéssel a beruházó a fejlesztendő területek szomszédságába kerül. 2009. áprilisától már ide várják az érdeklődőket.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








