11 °C Budapest

Kifüstölnék a devizahiteleseket, de 20-30 fő várja a végrehajtókat

2009. május 7. 08:32

Az Otthonvédők néven létrejött szervezet szerint a kormány a családokkal fizettetné meg a saját csalása árát. A szervezet a devizahitelesek érdekében a kilakoltatások azonnali leállítását és állami beavatkozást követel. A bajbajutottaktól azt kérik, hogy alakítsanak ki önvédelmi zónákat a végrehajtás ellen.

"Magyarország nem válhat a csőlakók földjévé, nem létesülhetnek újból nyomortanyák" - hangzott el az Otthonvédők elnevezésű összefogás tegnapi összejövetelén. Arra hívták fel a figyelmet, hogy legkésőbb augusztusra bedőlnek a devizahitelek, s ez 750 ezer család otthonát - egyben kétmillió ember életét - sodorja végveszélybe. Ha a bajba jutottak nem találnak fészekre rokonoknál vagy barátoknál, akkor gyermekeiket állami gondozásba veszik.

Az Otthonvédők becslése szerint a devizahitelesek 40 %- a már most is legalább egy hónap késésben van a törlesztéssel. A fenyegetettek másik csoportjába a 720 ezer közüzemidíj-hátralékos tartozik, közülük 470 ezernek három hónapon túli tartozása van, 210 ezren már 500 ezer forintnál nagyobb összeggel is adósak.

Az Otthonvédők kompromisszumos megoldást sürgetnek és a kilakoltatások azonnali leállítását követeli. Véleményük szerint lehetővé kell tenni az adósoknak, hogy megőrizzék otthonukat, és erejükhöz mérten, mindennapi kenyerük veszélyeztetése nélkül törleszthessék a részleteket.

Az Otthonvédők egyetlen bajba jutott adóst sem akarnak mentesíteni a hitelszerződés aláírásának felelőssége alól, ám hangsúlyozzák, hogy a családokat a koalíciós kormány tévesztette meg a dübörgő gazdaságra, a nagy jólétre vonatkozó kijelentéseivel. A szervezet szerint a biztonság hamis illúziója most lelepleződött, s a kormány "a családokkal szeretné megfizettetni saját csalása árát".
Az Otthonvédők arra kérik a bajbajutottakat, hogy alakítsanak ki gyorsreagálású önvédelmi zónákat és 20-30 férfi összefogásával sorra védjék meg otthonaikat. Ez azért is fontos, mert a végrehajtók nemegyszer sajátos módszerekkel próbálják "kifüstölni" a még bent élő családot az ingatlanból.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 19. hétfő
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?