Az elektronikus online ügyfélszolgálat korszerűsítésére e-Service, az elektronikus számla létrehozására e-Billing szolgáltatást indít az Elmű-Émász, ezáltal már huszonöt különböző, az áramszolgáltatáshoz kapcsolódó ügyet lehet a cégcsoport működési területén lévő fogyasztóknak az interneten keresztül elintézni - jelentette be Marie-Theres Thiell, a cégcsoport igazgatósági tagja.
Az elektronikus ügyintézést az első körben az olyan gyakran előforduló ügytípusokra alakították ki, mint a mérőállás-bejelentés, a részfogyasztás módosítása, a postázási cím változásának bejelentése, a folyószámla-kimutatás, az aktuális egyenleg lekérdezése és az ügyfélszolgálathoz szükséges időpont egyeztetése.
Ezek a lehetőségek bővülnek az új szolgáltatásokkal, többek között lehetőség lesz elektronikus számlázásra is.
Az új szolgáltatásokat a rendszer gyors bővítésével már az üzleti partnerek számára is elérhetővé tették, amivel a kkv-k számottevő pénzt és időt takaríthatnak meg.
A cégcsoport célja, hogy az idén a 2,2 millió ügyfelükből legalább 5 % térjen át az internetes ügyfélszolgálati ügyintézésre.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)