19 °C Budapest

Óriási érdeklődés a passzívházak iránt!

2009. február 19. 15:45

Több mint 800 résztvevő jelenléte mellett 2009. február 12-én, Budapesten rendezték meg a II. Magyar Passzívház Konferenciát. A Magyar Passzívház Szövetség által szervezett rendezvénynek idén a Tetők-Falak-Homlokzatok + Épületenergetika szakkiállítás adott otthont. A tanácskozáson a passzívházak kifejlesztésében közvetlenül résztvevő, azt elsőként alkalmazó nemzetközi szaktekintélyek, illetve a Magyarországon passzívházakkal aktívan foglalkozó vállalatok és intézmények szakemberei tartottak előadást.

A Magyar Passzívház Szövetségnek kettős célja volt a konferencia megszervezésével. Egyrészt passzívház alapinformációt rendelkezésre bocsátani első kézből, közvetlenül a passzívház megalkotásában szerepet vállaló szaktekintélyek meghívásával, másrészt bemutatni, hogy Magyarországon is rendelkezésre állnak mind a passzívházak létrehozásához szükséges alapanyagok, komponensek, mind pedig a szükséges felkészült szaktudás.

A résztvevők száma a tavaly megrendezett I. Magyar Passzívház Konferenciához képest megkétszereződött. Különösen figyelemre méltó az érdeklődők nagy száma, ha figyelembe vesszük, hogy az utolsó Nemzetközi Passzívház Konferencián megközelítően ennyi, közel ezer fő vett részt. A látogatók túlnyomó része építész volt, akik közül többen is közölték, hogy a tudásvágy mellett azért is vesznek részt a konferencián, mert egyre több megrendelő érdeklődik náluk a passzívházak után.

A passzívház fűtési energiaszükséglete 80-90 százalékkal kevesebb, mint egy hagyományos, és 60-75 százalékkal kevesebb, mint egy alacsony energiaszintű házé. 2008 végéig mintegy 16 ezer passzívház épült világszerte, egyre több régió támogatja aktívan a passzívház szabvány alkalmazását. Magyarországon minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy bárki passzívházat építsen magának.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 22. péntek
Menyhért, Mirjam
34. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?