Közel 40 éven keresztül folyamatosan csökkent a napelemek ára, hiszen egyre fejlődött a technológia, s egyre nagyobb mennyiségben voltak képesek előállítani a paneleket. Ez a folyamat azonban megrekedt, s előfordulhat, hogy még jövőre is hiány lesz a napelemekből - derül ki az Economist cikkéből.
Az árcsökkenés kezdetben 2004-ben rekedt meg, amikor is a német kormány megemelte a napenergia alkalmazásához nyújtott állami támogatás mértékét, így jelentős kereslet támadt a napelemek iránt. Ezzel azonban nem tudott lépést tartani a szilícium kínálata, amely a napelemek legfőbb összetevője.
A szilícium ára a kilogrammonkénti 25 dolláros (4045 forintos), 2003-as árról 250 dollárra (40 450 forintra) emelkedett az idei évben. Ahhoz, hogy a napenergia hasznosítása gazdaságos legyen, mindenképpen arra volna szükség, hogy csökkenjen a szilícium ára. Ebből a szempontból rózsásak a kilátások, az árcsökkenés valószínűleg nem várat magára sokat.
A szilíciumgyártók, akiknek eddig a legnagyobb partnerei a chipgyártók voltak, eddig csupán lassan szolgálták ki a napenergiával foglalkozó társaságokat, hiszen óvatossá tette őket a 2001-es technológiai boom. A New Energy Finance kutató cég szerint a következő évben a szilícium kitermelése megduplázódhat. Az iparágban tevékenykedők válasza alapján a szilikon ára jövőre több mint 40 százalékkal, 2015-re pedig 70 százalékkal eshet.
Ezzel szemben az HSBC még óvatosságra int, szerinte ugyanis 2009-ben is folytatódik majd a szilícium-hiány. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a szilícium árára vonatkozó előrejelzések még akkor is megbízhatatlanok voltak, mikor az egész vásárlóközönséget a chipgyártók alkották.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az egyik bizonytalan tényező az előrejelzések kapcsán a kereslet alakulása. Ez pedig várhatóan csökkenni fog, mivel mérsékelték az állami támogatás mértékét Németországban és Spanyolországban is. Annyi bizonyos, még ha csökken is a szilícium ára, számos akadály gördülhet a napenergia terjedése elé.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







