Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Jövőre összesen 6,1 millió dollár összköltséggel kezdődik meg a Duna gemenci holtágának újjáélesztése - írja a Tolna Megyei Online (Forrás: ingatlanmagazin.com).
Závoczky Szabolcs, a területileg illetékes Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója elmondta: az úgynevezett revitalizációs programot a Világbank 4,9 millió dollárral támogatja, ehhez a környezetvédelmi minisztérium önrészként 1,2 millió dollárt tesz hozzá. Ez összesen körülbelül egymilliárd forint.
A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága egyébként már 2001-ben benyújtotta pályázatát a Világbank alapjához. A mintegy 20 ezer hektárnyi hullámtéri terület vízügyi helyreállítása során kotrásokra, zsilipépítésekre, kövezésekre és a folyamszabályozó művek átépítésére kerül sor.
Tolna megyében Szekszárdtól Bátáig mindenütt zajlanak majd a munkák, már ahol a Gemenc húzódik - nyilatkozta az igazgató. A környező településekre különösebb közvetlen hatást nem gyakorol a beruházás, hiszen a gátakon belül folyik a munka. Ha minden a terv szerint halad, akkor 2011-ig befejeződik a holtág revitalizációja.
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.


