0 °C Budapest

100 új lakásból 85 saját használatra épül vidéken

Pénzcentrum
2008. május 20. 08:17 4 perc

Ellentétes tendencia vidéken és a fővárosban: Évente közel kétszázezer lakóingatlan adás-vételére kerül sor Magyarországon, amelyből közel húszezer esetben értékesítési céllal épült új lakás volt az üzletkötés tárgya. A kistelepüléseken az újonnan épülő lakóingatlanok közel 85 százaléka saját használatra, a fővárosban épült lakóingatlanok több mint 85 százaléka pedig értékesítési céllal készült. A tranzakciószámon belül évről-évre egyre magasabb a nem önerőből finanszírozott adás-vételek aránya, ezért is látja indokoltnak a megyeszékhelyek mellett a kisebb városokban való megjelenést a legnagyobb magyar ingatlanos hálózat, az Otthon Centrum.

Évente közel kétszázezer lakóingatlan adás-vételére kerül sor Magyarországon[1], amelyből 2007-ben közel húszezer esetben értékesítési céllal épült új lakás volt az üzletkötés tárgya. A vidéki nagyvárosok és megyeszékhelyek kiegyenlített képet mutatnak, közel fele-fele arányban saját használatra, illetve értékesítési céllal épülnek az új ingatlanok.

A főváros és a községek tendenciája azonban egymással homlokegyenest ellentétes képet mutat. Míg a kistelepüléseken az újonnan épülő mintegy 8.500 lakóingatlan több mint 85 százaléka saját használatra, családi házként épült 2007-ben, addig a fővárosban épült közel 9.600 új lakóingatlan több mint 85 százaléka értékesítési céllal készült, többszintes többlakásos épületben.

A tranzakciók között évről-évre egyre magasabb a nem önerőből finanszírozott adás-vételek aránya. A KSH adatai szerint a lakáscélú hitelek száma a 2001. évi 76 ezer szerződésről 2007. évre 131 ezerre emelkedett, 2002-2003-ban az államilag támogatott hitelek, majd 2004-től a devizalapú szerződések számának megugrása miatt, mely megközelítette a százezres nagyságrendet.

A 2007-ben folyósított hitelek közel fele használt lakás vásárlásához, harmada új lakóingatlan építéséhez, vagy vásárlásához kötődött. Ezért is látja indokoltnak a megyeszékhelyek mellett a kisebb városokban való megjelenést a legnagyobb magyar ingatlanos hálózat, az Otthon Centrum.

"A 8-20 ezer lakóingatlannal rendelkező városok esetében a hitel- és az ingatlan-közvetítési tevékenység kiválóan kiegészíti egymást a jövedelmezőség tekintetében"- emelte ki Zsédely Rita, az Otthon Centrum akvizíciós vezetője. A terjeszkedés itt elsősorban az ingatlanállományhoz kapcsolódó finanszírozási igények növekedésére épül, s emellett a helyi ingatlan tranzakciókba való bekapcsolódásra.

A beruházás kisebb befektetést igényel, mint egy nagy iroda nyitása, a működési költség is lényegesen alacsonyabb, s értelemszerűen a megtérülés is gyorsabb lehet az ilyen típusú irodák esetében. Az OC itt is területi kizárólagosság biztosításával dolgozik, s a hálózat szakmai hátterét, tudásbázisát érhetik majd el az új irodák is.

Az új lakóingatlanok háromnegyede a fővároson kívül épül - elsősorban a vidéki városokban és a megyeszékhelyeken

2007-ben a magyar népesség mintegy 64 százalékának otthont adó 298 magyarországi városban a használatba vett lakóingatlanok száma növekedést mutatott. A lakásépítés növekedése elsősorban a fővárosban és a nagyvárosokban volt jellemző, de a nem megyei jogú városokban is néhány százalékos emelkedés tapasztalható a 2006. évben használatba vett lakások számához viszonyítva.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A KSH adatai szerint a hazai lakásállomány a kilencvenes évek elején mintegy 3 853 ezer lakásról 2007 végére 4 238 ezer lakásra növekedett.

Arányait tekintve az új lakóingatlanok közel háromnegyede évről évre a fővároson kívül épül, elsősorban a vidéki városokban és a megyeszékhelyeken. A használatba vett lakások száma megyék szerint erős szóródást mutat, a legnagyobb különbség a Közép-Dunántúlon két szomszédos megye - Veszprém és Fejér - között mutatkozott: az előbbiben 61%-kal több, az utóbbiban 27%-kal kevesebb lakás épült, mint 2006-ban, míg Komárom megyében 15 százalékos volt a növekedés.

A dél-dunántúli régióban Baranya és Tolna megyében a használatba vett lakások száma növekedett, Somogy megyében pedig stagnálást mutatott. Győr-Moson-Sopron megyében is jelentősen nőtt -15 százalékkal - az elmúlt évben használatba vett lakóingatlanok száma a nyugat-dunántúli régióban egyedüliként.

Észak-Magyarország két megyéjében - Heves és Nógrád - egyaránt 15 százalék körüli visszaesés következett be míg ugyanebben a régióban Borsod megyében 15 százalékkal nőtt a használatba vett lakásszám. Az észak-alföldi régió megyéiben kis mértékben ugyan, de mindenütt emelkedett az átadott lakások száma, míg a délalföldi régióban ezzel ellentétes irányú változást mutatnak a számok. Az új lakások 46%-a Közép-Magyarország régióban kapott használatbavételi engedélyt, erős fővárosi túlsúllyal (27, illetve 19% Budapest és Pest megye részaránya).

A 2007-ben kiadott új lakásépítési engedélyek alapján a jövőbeli építkezéseknek már a fele ide fog koncentrálódni, de Budapest és Pest megye között arányosabb megoszlásban. Mindez annak következménye, hogy a fővárosban csökkent az építési hajlandóság, mialatt Pest megyében 13%-kal növekedett.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02