Newport közelében egy római kori helyszín feltárása során a brit-szigetek első "plázájára" bukkantak - a főutca az egymás mellett sorakozó üzletekkel 1800 évvel ezelőtt volt felkapott kereskedelmi hely.

Forrás: origoingatlan.hu
Caerwent falucska közelében egykoron Venta Silurum, a brit szigetek tizenöt római nagyvárosának egyike állt. Ám míg a többi római kori város helyén az évezredek során újabb és újabb települések létesültek, Venta Silurum hanyatlásnak indult, elnéptelenedett, helye pedig feledésbe merült.
A régészek hét kutatóárkot ástak három irányban, s az eddigi leleteik közül az egyik legjelentősebb egy gazdag római villa. Az épület a város előkelő negyedében állhatott, a villa freskói és mozaikpadlója pedig arra enged következtetni, hogy a Kr.u. 3. században, amikor Venta Silurum virágkorát élte, a várost tehetős emberek lakták.
A feltárások során több keskeny épületre bukkantak a település központjában - a régészek szerint ez lehetett a bevásárlóutca. A leletek között van egy kés csontnyele, amelyre az ókori művész gladiátorok küzdelmét gravírozta, de szép számmal akadnak pénzérmék, üveg- és kerámiatárgyak, emberi és állati csontok, mozaikdarabkák, foltozásra használt bőrdarabok.
Tom Scott régész szerint a brit szigetek egyik legjobb állapotban fennmaradt római kori településéről van szó. Venta Silurum, ahol a római hatalom helyi központja működött, egyébként tipikus város volt, így feltárása számos érdekes adalékkal szolgál a római birodalom urbánus életéről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az üzletek egyikében mészárszék működött - egykori tulajdonosa portékáját az üzlet kirakatában mutatta be, már akkor így igyekezvén becsalogatni a vásárlókat.
Forrás: Origoingatlan
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







