Recesszió és válság ide vagy oda, a szuper-gazdagok nem rendültek meg, csak úgy kapkodják a világ legdrágább lakóparkjának lakásait. A Londonban megtalálható, csupán két év múlva elkészülő One Hyde Park lakásárainak csak a csillagos ég szabhat határt - tudósít a Times magazin.
A Richard Rogers által tervezett luxus-lakópark 80 lakásának fele már elkelt, annak ellenére, hogy a projektet csupán 2010-ben fejezik be. A lakásokkal foglalkozó ingatlanügynökség adatai szerint az értékesített lakások értéke már meghaladta az 500 millió fontot (177 milliárd forint), a lakásonkénti átlagár pedig elérte a 20 millió fontot (7 milliárd forint).

A londoni One Hyde Park lakásaiért többek között olajmágnások, orosz oligarchák, hedge-fund kezelők vannak versenyben. A vásárlók megoszlása hűen tükrözi London nemzetközi jellegét, ugyanis az újdonsült lakástulajdonosok 39 százaléka Ororszországból, 25 százaléka Közel-Keletről, 14 százalék Nagy-Britanniából, 11 százalék pedig Európa többi részéről érkezik.
A pletykák szerint az eddigi legmagasabb lakásár 100 millió fontot (35 milliárd forintot) tett ki. A luxushoz hozzá tartozik, hogy föld alatti folyosó köti majd össze a lakóparkot a közeli Mandarin Oriental hotellel, melynek személyzete hivatott a lakók igényeit kiszolgálni.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








