4 °C Budapest

Zsebből vennél petárdát? Jobb előbb olvasni!

Pénzcentrum
2007. december 19. 09:47 4 perc

Az ünnepek során, elsősorban a Szilveszterhez közeledve egyre többen vásárolnak pirotechnikai termékeket. Fontos tudni, hogy ezeknek az áruknak a forgalmazása és a birtoklása szigorúan szabályozott, amelyet a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőriz. A legfontosabb tudnivaló: magánszemély petárdát továbbra sem birtokolhat! A forgalmazás és a birtoklás szabályairól szól a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összeállítása.

A vonatkozó alapvető jogszabály a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló 155/2003. (X. 1.) Korm. rendelet, amely a pirotechnikai termékeket a forgalmazás és a felhasználhatóság szempontjából kategóriákba sorolja. Fogyasztói szempontból a legalapvetőbb előírások a következők:

Kis tűzijátékok (II. pirotechnikai osztály)
Olyan pirotechnikai termékek, amelyek a hatályos MSZ EN 14035/2004 számú szabványsorozat osztályozása szerint 2. pirotechnikai osztályba tartoznak. A szabványsorozat szerint nem besorolható pirotechnikai termékek közül azok, melyek csekély mértékű veszélyt jelentenek, és amelyeket elkerített területen, kültéri használatra szántak. Nettó hatóanyag-tartalmuk nem haladhatja meg a 75 g-ot, illetve ha az égéstermék kiáramlása irányított, a 250 g-ot. Iniciáló elegy tartalma 2,5 mg-nál több nem lehet. Rakétáknál és tűzijáték bombáknál bontó töltetként fekete lőporból 10 g, fémport tartalmazó elegyből 4 g lehet maximálisan. Késleltetővel egybekötött termékeknél a nettó hatóanyag-tartalom töltet egységként értendő, de az egybefűzött termék összes nettó hatóanyag-tartalma sem haladhatja meg a 250 g-ot, petárdáknál a 25 g-ot.
A játékos pirotechnikai terméket — a petárda kivételével — 14. életévüket betöltött személyek engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, illetve egy időben összesen 1 kg bruttó tömegig tárolhatják, és a használati utasításban meghatározottak szerint felhasználhatják. Fontos szabály, hogy a 14. életévét be nem töltött személy csak nagykorú személy felügyelete mellett használhat fel játékos pirotechnikai terméket

Kis tűzijáték terméket — a petárda kivételével — nagykorú személyek december 28-a és 31-e között engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, illetve egy időben összesen 3 kg bruttó tömegig tárolhatják, és a használati utasításban meghatározottak szerint felhasználhatják. A kis tűzijáték termék használati utasításának tartalmaznia kell az engedély nélküli felhasználhatóság időtartamát.

A rendelet 2. számú melléklete határozza meg a legálisan forgalmazható termékek csomagolására vonatkozó előírásokat, amelyek betartását a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is jogosult ellenőrizni, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint az eljárásukra irányadó más jogszabályok alapján. Ezek a szabályok a következők:

Csomagolási előírások

1. A pirotechnikai terméket papírlemezből, műanyagból vagy fából készült, jól záródó dobozokban (tasakokban) kell becsomagolni.

Ezeket a dobozokat fából, fémlemezzel bélelt fából, fémből, műanyagból vagy filterlemezből készült külső ládákba, vagy az igénybevételeket károsodás nélkül elviselő mechanikai szilárdságú keménypapír vagy hullámpapír lemezbe kell elmozdulásmentesen csomagolni.

2. A csomagolóeszközt, a zárószerkezetet, valamint a beágyazásra való anyagot úgy kell megválasztani, hogy a csomag tartalma azt ne támadja meg, és azzal káros vagy veszélyes vegyületet ne képezzen. A csomagolás a lezárással együtt minden részben olyan szilárd és erős legyen, hogy a kezelés, a mozgatás és a szállítás közben semmiféle lazulás ne következzék be, és a csomagolás, valamint a lezárás a kezeléssel, a mozgatással és a szállítással együtt járó igénybevételt biztonságosan kibírja, és a tartalmából semmi ki ne juthasson.

3. A pirotechnikai terméket a belső csomagolásban (dobozokban) és a dobozokat a külső csomagolásban elmozdulásmentesen rögzíteni kell.

4. Az I-II. osztályba, valamint az V/1. és V/2. csoportba sorolt pirotechnikai terméket vagy pirotechnikai termékek legkisebb egységcsomagját olyan magyar nyelvű, közérthető és jól olvasható címkével és felirattal (a kisbetűs jelek magassága 1,5 mm vagy annál nagyobb) kell a terméktől elválaszthatatlan módon ellátni az Fgytv. és e rendelet címkézésére vonatkozó szabályai szerint, amely legalább a következőket tartalmazza:

a) a gyártó/importáló vagy forgalmazó nevét, címét és telefonszámát;

b) a pirotechnikai termék nevét, gyártmány kódját;

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

c) a pirotechnikai termék osztályba sorolásának számát (I. vagy II. osztály), MSZ EN 14035/2004 számú szabványsorozatnak való megfelelőséget;

d) hatóanyag-tartalom nettó súlyát;

e) a gyártás időpontját (év, hónap);

f) a gyártási vagy forgalmazási engedély számát;

g) a felhasználhatóság időtartamát;

h) tűzveszélyességi osztály megjelölését;

i) közérthető magyar nyelvű használati és kezelési útmutatót, valamint baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést.

5. A III-IV. osztályba, valamint az V/3. csoportba sorolt pirotechnikai terméket a 4. pont a)-h) alpontokban foglalt adatokat tartalmazó felirattal kell ellátni. A III-IV. osztályba sorolt pirotechnikai termék esetében a megnevezés mellett a kalibert is fel kell tüntetni.

6. A szállítási csomagolásnak és jelölésének meg kell felelnie a veszélyes áru szállítási jogszabályok vonatkozó követelményeinek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?