Félédes mosollyal az ingatlanpiacon - most sírjunk vagy nevessünk?

Pénzcentrum
2007. október 31. 14:00

A Központi Statisztikai Hivatal ma tette közzé az idei év első háromnegyedévére vonatkozó építési adatokat. A január és augusztus közötti eltelt kilenc hónap pozitív változásokat hozott az új ingatlanok piacán: a kiadott használatbavételi engedélyek száma tíz, még az építési engedélyeké öt százalékkal növekedett.

A fellendülés egyértelműen a fővárosban és ezzel együtt a Közép-Magyarországi Régióban összpontosult, az új lakások 47 százalékát Pest megyében, illetve Budapesten adták át. A koncentráció az építési engedélyek esetében még az előzőekben elmondottaknál is nagyobb, az építési engedélyek 49 százalékát ugyanis itt adták ki.

A Közép-Magyarországi Régión kívül a piac kínálati oldalának megmozdulásáról tanúskodnak az adatok a Közép- és Nyugat-Dunántúli Régióban, míg a dél-alföldi megyékben ezzel szemben kevesebb engedélyt állítottak ki mint az előző év azonos időszakában, vagyis 2006. első kilenc hónapjában.


Az építési kedv egyedül a kisebb, nem megyei jogú városokban csökkent, 2007. első háromnegyed évében a falvakban is több engedélyt adtak ki, mint az előző évben. Az új építési engedélyek száma azonban főként a fővárosban és a megyei jogú városokban növekedett, amely alapvetően a vállalkozói lakásépítés térnyerésének köszönhető.

Ugyanez a jelenség mutatkozik, de még erőteljesebb módon, a használatbavételi engedélyekkel kapcsolatban: a fővárosban nem kevesebb mint 30 százalékkal nőtt az használatbavételi engedélyt kapott lakások állománya, ez a teljes újonnan átadott állomány egy negyedét teszi ki.

2006-ról 2007-re is jellemző maradt az ezredfordulót övező ingatlanpiaci boom óta tapasztalható jelenség, miszerint a vállalkozói szféra, vagyis az értékesítési céllal történő építés egyre nagyobb szerepet, egyre nagyobb hangsúlyt kap a lakásépítésben, miközben a lakossági építések száma folyamatosan csökken.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jelenleg az arány úgy alakul, hogy az épített lakások több mint felét magánszemélyek építik vagy építtetik, miközben a vállalkozói építés aránya manapság 46 százalék körüli. Ez együtt jár az önkormányzati- és a bérlakásépítés visszaszorulásával, mely 2007-ben már száznál kevesebb lakást jelentett.

A vállalkozói építés súlyának növekedése egyben együtt járt a többszintes, több lakásos lakóparkok, társasházak számának szaporodásával, miközben az egylakásos építmények száma csökken. Jelenleg országosan az épített lakások 20 százalékát adják a társasházak.

Mindebből következik, hogy a saját célú építések száma szinte alig növekszik, miközben az értékesítési céllal létrehozott projektek száma ismét fellendülésében van. Az egylakásos építmények megfogyatkozásával csökken az épített lakások mérete, amely Budapesten jelenleg 64 négyzetméter, vagyis 5 négyzetméterrel kevesebb mint a tavalyi évben.

A fővárosban épült lakások között 15 százalékos súllyal szerepelnek a 40 négyzetméternél kisebb alapterületű és 47 százalékossal a 40 és 60 négyzetméter közötti ingatlanok. Az alapterület ismételt zsugorodása azonban együtt jár a szobák számának növekedésével, amely a jól használható életterek iránti igény kielégítéseként jelenik meg.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem