Már most is érezhető az érdeklődés emelkedése a távfelügyeleti szolgáltatások iránt, pedig az igazi csúcsot nyár közepére várják a szakemberek - olvasható a Világgazdaságban.
Csongor Attila, a Multi Alarm vezérigazgatója szerint júliusban az év leggyengébb időszakának számító januárhoz képest akár 30 százalékkal is megemelkedhet az új ügyfelek száma. A fellendülés egyébként már áprilisban kezdetét veszi és egészen júniusig tart, főként az új ingatlanok átadásának köszönhetően. A legtöbb ügyfelet a nyaralási szezon alatt szerzik a társaságok.
A hazai távfelügyeleti piac folyamatosan bővül, a hazai piacon 30-35 százalékos részesedésű Multi Alarm bevétele 2006 során 2,5 milliárd forint volt, amely 20 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest. Az ügyfelek száma a 2005-ben tapasztalt 24 ezerről tavaly év végére 30 ezerre emelkedett, bár ebben nagy szerepe volt az akvizícióknak.
Csongor Attlia szerint ugyan megindult a konszolidáció a piacon, de robbanásszerű változásra nem lehet számítani, inkább lassabb, folyamatos lemorzsolódásra. Mészáros Zsolt, az Őrmester Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatója szerint a konszolidáció szempontjából vízválasztó lehet az idei év.
Az Őrmester bevételeinek 80-90 százalékát jelenleg az élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások teszik ki. 2005-ben indították el a távfelügyeleti szolgáltatást, komolyabb felfutásra az ügyfélszám tekintetében 3-5 éves távlatban számít a társaság.

Kvíz: Jártál már Miskolcon, mennyit tudsz a Bükk fővárosáról? Ez a 10 kérdés sok helybélin is kifog!
A Pénzcentrum mai kvíze talán még egy echte miskolcin is kifog.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


