Az építkezésekre vonatkozó APEH-bejelentési kötelezettség összeghatára 30 millió forintra emelkedett. Az építkezés megkezdése előtt legalább 15 nappal (a határidő a módosítás előtt 8 nap volt) kell adatot szolgáltatni az adóhivatalnak, valamint az elsőfokú építésügyi hatóságnak - írja a Világgazdaság.
Az adatszolgáltatás célja volt, hogy az építőipari kivitelezésről, annak résztvevőiről az érdekelt hatóságok megfelelő adatokhoz jussanak, illetve, hogy az építőipari kivitelezés csak akkor kezdődhessen meg, ha ennek a szakmai garanciái is megvannak.
Akik ezt elmulasztják, illetve hamis információkat közölnek, 100, illetve 200 ezer forintos bírsággal is fenyegetheti a jogszabály, attól függően, hogy magánszemély, vagy vállalkozás az építtető. Azonnal megtilthatja a munkák folytatását a hatóság azoknál a beruházásoknál, ahol elmulasztják a bejelentési kötelezettséget.
Már a jogszabály eredeti megalkotásakor is vita folyt az értékhatár körül. A tárca szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy túlságosan alacsony a 10 millió forintos limit. Ezen kívül a szűkítést az is indokolta, hogy az ellenőrzésre hivatott szervek az APEH-en kívül nem kaptak létszám-erősítést, sőt az építés-felügyeleti hatóság létszáma az elmúlt két év során tovább csökkent.
A szaktárca szakértőinek érvelése szerint az értékhatár felemelése azt is szolgálja, hogy csak a "valóban értékes" beruházások kerüljenek megfelelő ellenőrzés alá.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








