Miről van szó? Hallhattunk már bioboltokról, biogazdaságról. De a bioépítészetről eddig keveset olvashattunk, így utánajártunk, mit is takar a kifejezés. Azt is megtudtuk, miért hasznos, miért lehet jó a bioépítészet eszközeihez folyamodni.
Miért van szükség a bioépítészetre?
Monostory Péter, a Magyar Bioépítészeti Egyesület (MBE) elnöke szerint a bioépítészet kialakulása egészen a Föld népességének növekedő ütemére vezethető vissza. Ugyanis ennek következtében a fogyasztás mértéke is emelkedik, amely pedig a termelés növelésének szükségességét eredményezi. Ez maga után vonja a természeti kincsek fokozott kiaknázását, az energiafelhasználás növekedését, a fokozott hulladékképződést, a káros anyagok kibocsátásának emelkedését, valamint az urbanizációt.
Ezen tényezők hatásaként alakultak ki az elnök szerint napjaink jelenségei, melyeket többek globális felmelegedésként, klímaváltozásként, a nagyvárosi lét válságaként élünk meg. Mindezen problémák lehetséges megoldása Monostory Péter szerint már nem csupán technikai kérdés, hanem a műszaki tudományok mellett szükség van a társadalomtudományok eredményeire is.
A Föld fejlődésének fenttarthatóságához maga az építészet is hozzájárulhat a saját eszközeivel - emelte ki Monostory Péter. Így tehát a bioépítészet előtérbe helyezi a természetben megtalálható anyagokat, olyan anyagokat használ, amelyek gyártása, előállítása kevés energiát igényel, illetve kevés környezetszennyezéssel jár. Fontos az is, hogy az egyes épületek kevés, és lehetőleg megújuló energiát hasznosítsanak, a káros anyagok kibocsátása alacsonyan maradjon. Ha az épület elbontásra kerül, a kibontott anyagok ne terheljék a környezetet. Mindemellett az elnök szerint fontos az is, hogy településszinten megszervezett módon épüljenek olyan épületek, amelyeket a természet károsodás nélkül képes befogadni.
Bioépítészet - mi is ez?
Mint azt Monostory Pétertől megtudtuk, a bioépítészet tulajdonképpen az ökologikus építészet egyik irányzata, amelyben tehát előtérbe kerül az épület, és környezetének vizsgálata. A bioépítészet pedig az elnök definíciója szerint a fenntartható fejlődést előtérbe helyező építészet, amely arra törekszik, hogy az épület építése környezetkímélő anyagokkal, technológiákkal történjen, használata egész élettartama alatt minél kevesebb károsanyag-kibocsátással történjék, valamint az épület elbontásakor a felhasznált anyagok visszakerüljenek a természetes körforgásba.
Talán némi meglepetésre adhat okot, de a bioépítészet nem is olyan újdonság hazánkban, így például Dr. Kuba Gellért, okleveles építészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, vezető tervező már több, mint 30 éve tervez bioszolár házakat és tanít a bioépítészetről az egyetemen.
Az MBE elnöke felhívta figyelmünket, hogy a bioépítészeten belül is több különböző irányzatot különböztethetünk meg (építésbiológiai, bioklimatikus, bioszoláris irányzat) annak alapján, hogy az egyes környezetkímélő eszközök, anyagok, megoldások tekintetében melyeket helyezi előtérbe a tervező.
A bioépítészet során a leginkább használt eszközök: kövek, fa, vályog, tégla, cserép, természetes pala, nád, szalma, kender, parafa, üveg, kavics, homok, mész, gipsz, föld, a természetes eredetű pácok, lakkok, bevonó anyagok és az újrahasznosított, esetenként bontásból származó anyagok.
Miért hasznos?
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Darabos Balázs, okleveles építészmérnök építész tervező, kiemelte, hogy a bioépítészet alapvető hasznossága abban rejlik, hogy bio-fiziológiailag egészséges és energiatakarékos lesz az épület. A bioépítészet elvei alapján kialakított épületek építészetileg oly módon vannak kialakítva, hogy a friss levegő áramlik az épületben.
Az építész tervező szerint a bioépítészet másik előnye az épületek, és a felhasznált anyagok tartóssága, illetve az azokhoz kapcsolódó minimális karbantartási igény. Darabos Balázs kiemelte, ha a bioépítészet elvei alapján építenek meg egy házat, akkor az - gépészeti berendezés nélkül is - szinte önmagától jól működik.
Az MBE elnöke szerint a szakemberek által a közeljövőben jósolt ökológiai katasztrófa elkerülhető, ha környezetkímélő technológiát alkalmazunk (azaz redukáljuk a szennyező anyagok kibocsátását, s úgynevezett ökológiai szemléletet alkalmazunk).
Miben más a bioépítészet, mint a hagyományos építészet?
Monostory Péter szerint az alapvető különbség az eltérő szemléletmódból fakad, a bioépítészet egész élettartam-elemzésén alapuló megfontolást, tervezést és építményhasználatot takar. Amellett, hogy a hagyományos építészettől a felhasznált anyagok tekintetében is eltérés tapasztalható, a bioépítészet az épületek megformálásában és megjelenítésében is eltér a hagyományostól.
A bioépítészet többek között megjelenik a tömegformálásban, s a homlokzatépítésben is. Funkcionális és esztétikai elemként is szolgál a napelem, a napkollektor, a hőszivattyú, a Trombe-fal, a légréteges falak, a zöldtető, a télikert, a zöldfal, a komposzttoilette, a gyökérzónás szennyvízkezelés és az esővíz-hasznosítás.
Mennyibe kerül?
Mennyibe kerül mindez?"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


