Megtelt a II. kerület - Hova költöznek a gazdagok?

Pénzcentrum
2007. január 22. 13:59

A jövőben felértékelődhetnek azok a telkek és új lakóparkok, amelyek frekventált helyen, de nem a II. kerületben találhatók. Ilyen például a III. kerület, a XIII. kerület egyes részei és a XI. kerület is - állítják nemzetközi ingatlanpiaci befektetők, akik együttesen több mint 2000 lakást építenek Budapesten.

Építési tilalmat rendeltek el a főváros II. kerületében, ahol a polgármesteri hivatal új városrendezési és építési szabályzatot dolgoz ki. A szabályozással azt szeretnék hangsúlyozni, hogy "a második kerület gyakorlatilag megtelt". A tilalom által lehetetlenné válik, hogy a szabályzatot megkerülendő régi, még enyhébb mutatókkal szabályozott telkekre adjanak építési engedélyt. Az új szabályozás többek között azt is jelenti, hogy a II. kerületben nemet mondanak a lakóparkokra és a nagy lakásszámú társasházakra.

Szili Balázs, a Prestige Towers értékesítési igazgatója szerint: Mindez jó hír azoknak az építtetőknek, akik máshol kezdtek el luxusigényű lakóparkokat építeni. Ilyen például a XIII. kerület, ahol tízmilliárd forint befektetéssel, kikötővel is ellátott lakópark épül.

Erdős Ildikó, az ötmilliárd forintért épülő Csillagkert értékesítési igazgatója szerint, már korábban is az volt a tendencia, hogy sokan nem tudták kifizetni a II. kerületi árakat, ezért a környező területeken kerestek maguknak lakást. Ilyen például a III. kerület, ahol jóval olcsóbban lehet hozzájutni a jó minőségű, de akár luxus igényeket is kielégítő ingatlanokhoz.

Dömötör Mónika, az ugyancsak tízmilliárd forintos befektetéssel épülő Sasad Resort értékesítési igazgatója szerint, semmi meglepő nincs abban, ami most történik, ugyanis több kutatás már előre jelezte a változásokat. Ilyen például az a tanulmány amely azt mutatja, hogy a XI. kerületet csak a II. kerület előzi meg, mint a leginkább vágyott lakóhelyi célpont Budapesten. A jelenség már csak azért sem meglepő, mivel a városközponthoz legközelebbi Gellérthegyen (I. kerület), már a II. kerületet megelőzően sem volt összefüggő nagy beépíthető terület - éppen ezért az ingatlanfejlesztők a jelenleg legnagyobb potenciált rejtő sasadi és madárhegyi területek felé nyitnak. A beruházások közül a legnagyobb zöldfelületű projekt, a GTC-Sasad Resort építkezése, amely 60 hektáron terül majd el.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem