A Gazdagréti Uszoda nyugdíjas takarítót keres bruttó 2 200 forintos órabérrel, ami nyugdíj melletti adózás mellett akár havi 330 ezer forintos nettó keresetet is jelenthet.
Tavaly mindössze 47 millióért szabadult meg Hacser Józsa örököse a kétszeres Jászai Mari-díjas színészlegenda budapesti villalakásától, a mostani tulajdonosok viszont már 160 milliót kérnek az ingatlanért. Igaz, azóta történt egy komolyabb felújítás.
Az Index Mindeközben rovata tegnap számolt be egy a Diplomatanegyedben található, szerintük igencsak furcsa alakú, de komoly felújításon átesett "nagypolgári" villalakásról. Mint azt a szerző, Zubreczki Dávid megjegyezte, "olyan zseniálisan sikerült berendezni a helyenként szűk, vagy furcsán elvágódó helyiségeket, hogy azon nyomban beköltöznék".
Ehhez persze nem kevés pénzre lenne szüksége Dávidnak, hiszen az Otthontérképen is megtalálható hirdetés szerint a 136 négyzetméteres villalakást jelenleg 160 millióért árulják.
A képeket nézegetve ugyan véget is érhetne a történet, a Pénzcentrumnak ugyanakkor feltűnt, hogy nem ám hétköznapi ingatlanról van szó - és itt nem a 160 milliós árcédulára gondolunk. Ez a villalakás ugyanis egykor a legendás magyar színművész,
Sőt, a kétszeres Jászai Mari-díjas színészlegenda egyetlen örököse bő egy évvel ezelőtt szabadult meg tőle, a most meghirdetettnél ráadásul jóval alacsonyabb áron.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- írta a tranzakció kapcsán még tavaly januárban a Blikk.
Te kiadnál ezért 160 misit?
A 160 milliós irányár egyébként bő egymilliós négyzetméterárat jelent, ami a terézvárosi átlagárhoz képest (az Otthontérkép statisztikái szerint 573 ezer Ft/nm) jelentős felárnak tűnik. Na persze az új tulajdonos nem kevés pénzt ölt a felújításba, legalábbis a bulvárlapban korábban megjelent képek és az Otthontérképen látható friss hirdetés tanúsága szerint kívül-belül megújult az ingatlan.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







