10-ből 9-en inkább bevállalnák a nyelvvizsgát ilyen körülmények között is

2020. április 20. 10:45

A nyelvtanulók körében a járványhelyzet ellenére változatlan igény mutatkozik a nyelvvizsgák iránt. Tízből kilencen szívesen kipróbálnák az otthonról letehető, online nyelvvizsgát, és ugyanilyen arányban rendelkeznek is az ehhez szükséges eszközökkel. A megkérdezettek kétharmada továbbra is komplex vizsgát tenne - ez derül ki az Euroexam International 3.140 nyelvtanulót elérő felméréséből.

A korábbi évek első hat hónapjában mintegy 40-42.000 nyelvtanuló próbálkozott a nyelvvizsga megszerzésével. Az idei év járványhelyzet által érintett hónapjaiban, a nyelvvizsgáztatási főszezonjában is hasonlóan alakult a nyelvvizsga iránti érdeklődés - ez derül ki abból az online felmérésből, amit az Euroexam International 3.140 aktív nyelvtanuló körében végzett el az otthoni online nyelvvizsgáztatás lehetőségét megnyitó kormányrendelet kihirdetése után.

A 3.140 válaszadó több mint háromnegyede (76,6 százaléka) úgy nyilatkozott, hogy idén március és szeptember között tervezett nyelvvizsgázni, mielőtt tudomást szerzett volna a koronavírus-járványról. A válaszadó nyelvtanulók további 12 százaléka ugyan nem tervezett nyelvvizsgát, de ha a sikeres részvizsgáért is pluszpontot kaphatna a felvételin, akkor elgondolkodna rajta. 

Több mint 90 százalék szívesen kipróbálná az otthoni online vizsgát

A felmérés válaszadóinak 96 százaléka szívesen kipróbálná az otthonról letehető online nyelvvizsgát. A válaszadók 62 százaléka szerint a jelenlegi járványhelyzetben számára egyenesen ez lenne a legjobb megoldás. 32 százalék számára fontos szempont, hogy az online vizsga ne térjen el a már megismert nyelvvizsgától, amire eddig papíron készültek. A válaszadók 31 százalékának nagyon fontos lenne, hogy megfelelő segítséget kapjon a számítógépes vizsga megismeréséhez és a gyakorláshoz. A megkérdezettek mindössze 6 százaléka idegenkedik az online vizsgától: 186 nyelvtanuló felelte azt, hogy egy ilyen vizsgába nem merne belevágni.

Tízből kilencen rendelkeznek az otthoni online vizsgához szükséges eszközökkel.

A döntő többség számára az otthoni nyelvvizsgának nem lenne technikai akadálya, hiszen 78 százalék háztartásában van olyan laptop, amelyben van beépített webkamera és mikrofon, további 10 százalék pedig olyan asztali gépet tudna használni, amelyhez külső webkamera és mikrofon csatlakozik. Közülük 93 százalék ráadásul úgy nyilatkozott, hogy egyszerre kettő, kamerával rendelkező eszközt, kamerás-mikrofonos számítógépet és kamerával ellátott mobiltelefont is tudna használni, ha az otthoni nyelvvizsga ezt megkövetelné.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez az adat azért különösen érdekes, mert az otthoni nyelvvizsgák esetében e két eszköz egyidejű használata biztosíthatja a személyes jelenlétű, akkreditált tantermi vizsgákhoz hasonló hitelesség és biztonság megteremtését. A "virtuális vizsgafelügyelő" ily módon a vizsgázó környezetére is ráláthat, ezzel kiküszöbölhetők az esetleges csalások

- mondja Rozgonyi Zoltán, az Euroexam International vezetője. Az Euroexam-felmérés válaszadóinak közel kétharmada úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben komplex nyelvvizsgát szeretne tenni, és a részvizsgát csak 26,3 százalék választaná. A komplex vizsga iránti kiemelkedő érdeklődés azért is figyelemreméltó, mert az idei felvételire vonatkozó könnyítés szerint a tanév során megszerzett sikeres írásbeli vagy szóbeli nyelvvizsga után is jár a komplex vizsgáért más években megszerezhető többletpont.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm