Elindult a Lakossági Portál, ahol a hulladékszállítási díjak már online is rendezhetők, az új regisztrálók pedig 1000 forint kedvezményt kapnak a befizetésükből.
A 13-15 év közötti diákok felének már volt része iskolai erőszakban - írja a 24.hu az UNICEF jelentésére hivatkozva.
Világszerte nagyjából minden harmadik gyereket zaklatnak, valamint ugyanilyen arányban vettek már részt verekedésben. Világszerte 150 millió gyereknek volt már része iskolai erőszakban, amelybe nem csak a zaklatás és a verekedés, de a szexuális és nemi alapú erőszak is beletartozik. A legsúlyosabb eseteket a háború sújtotta országokban, például Dél-Szudánban, Szíriában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban regisztrálták, de súlyos a baj Magyarországon is.
Hazánkban a gyerekek 25 százaléka mondta azt, hogy valamilyen módon bántalmazták társai az iskolában, 36 százalékuk pedig részt vett verekedésben az elmúlt egy hónapban. A diákok 51 százaléka pedig azt válaszolta, hogy valamilyen módon részese volt az erőszaknak: vagy őt bántalmazták, vagy pedig verekedett az elmúlt hónapokban.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







