Mikor lesznek munkaszüneti napok 2027-ben, mely ünnepek esnek hétvégére, és lehet-e szenteste pihenőnap? Mutatjuk a részleteket.
Ketyeg az óra, már csak pár hétig maxolható ki az állami ingyenpénz: ezek a magyarok jogosultak rá
A december kiemelten fontos hónap minden évben a nyugdíjcélú öngondoskodás állami támogatásának maximális kiaknázására - hívta fel a figyelmet a Nyugdíjguru.
Az év végéig még van idő arra, hogy az éves teljes nyugdíjcélú megtakarítás összegét eseti befizetésekkel megnöveljék, hogy minél nagyobb mértékű adójóváírást kaphassanak a nyugdíjcélú számlájukra. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok az éves tagdíjfizetés (amibe a saját befizetéseik mellett a munkáltatói támogatás összege is beszámít) teljes összegének 20%-át, legfeljebb 150 ezer forintot kaphatnak adójóváírásként vissza.
Ezért decemberben érdemes az év során befizetett tagsági díjak éves összegét eseti befizetéssel a lehető legközelebb növelni ahhoz a 750 ezer forinthoz, amely után jár a maximális 150 ezer forintos adójóváírás.
A nyugdíjbiztosítások szerződői (akik fizetik a biztosítás díját) az éves befizetéseik teljes összegének 20%-át, legfeljebb 130 ezer forintot kaphatnak adójóváírásként vissza. Ezért decemberben érdemes az év során befizetett biztosítási díjak éves összegét eseti befizetéssel a lehető legközelebb növelni ahhoz a 650 ezer forinthoz, amely után jár a maximális 130 ezer forintos adójóváírás.
A nyugdíjcélú előtakarékossági számlák birtokosai részére az adójóváírás a számlán az év során elhelyezett befektetés 20%-a, legfeljebb 100 ezer forint lehet. Itt természetesen az éves elhelyezés 500 ezer forinthoz közelítése lehet az évvégi cél.
A három jogcímen összesen maximum 280 ezer forint igényelhető vissza adójóváírásként az államtól.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezt a pénzt nem érdemes az államkasszában hagyni, ha egyszer a törvény szerint a saját javunkra, a magunk számára adózhatunk. Más szemléletben ez a 20%-os adójóváírás olyan, mintha az év során e megtakarítási lehetőségekben elhelyezett pénzünk plusz 20% hozamot ért volna el.
Az adójóváírás kimaxolása érdekében az eseti befizetése időzítésénél ügyeljen arra, hogy a nyugdíjcélú megtakarítását kezelő intézmény még az idén le tudja könyvelni a befizetett pénzösszeget.
Az idei befizetésekre járó adójóváírást a jövő évben beadandó személyi jövedelemadó bevallásában a megtakarítását kezelő intézmény igazolása alapján érvényesítheti majd.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






