15 °C Budapest
an elderly poor man walks with a cane down the street in dirty clothes, bottom view

Láthatáron a nyugdíjkrízis: rengeteg magyar kerülhet bajba idős korára

2021. május 27. 15:42

A koronavírus-járvány kétségkívül kihívás elé állította a magyarokat, jelentős hatást gyakorol a mindennapokra, így a pénzügyekre és megtakarításokra is. A 2020-as OTP Öngondoskodási Index azt mutatja, hogy a lakosság közel felének, azaz 48%-ának kellett hozzányúlnia korábbi megtakarításaihoz a járvány miatt. Biztató azonban, hogy a megpróbáltatásokkal teli időszak ellenére az öngondoskodás nem veszít fontosságából, sőt, az OTP Nyugdíjpénztár 2020-as eredményei szerint a hazai lakosság egyre fiatalabban ismeri fel a nyugdíjcélú megtakarítás szükségességét.

A koronavírus-járvány rég nem látott bizonytalanságot hozott az emberek életébe, nem volt ez másképp a pénzügyek területén sem. A magyar lakosság csaknem fele (48%) kénytelen volt használni korábban félretett pénzét az OTP Öngondoskodási Index szerint. A kiszámíthatatlanság azonban volt, akikben tovább növelte a tudatosságot, a megkérdezettek 9%-a ugyanis elkezdett többet félretenni a korábbi megtakarításaihoz képest.

Azt, hogy itthon egyre meghatározóbb kérdés a nyugdíjcélú öngondoskodás, az is bizonyítja, hogy az ilyen jellegű megtakarítások még a kihívásokkal teli tavalyi évben sem veszítettek fontosságukból. Az Indexkutatásból az is kiderül, hogy 2019 ugyanezen időszakához képest nem csökkent azok aránya, akik sikerrel valósították meg időskorukra vonatkozó megtakarításuk anyagi tervét. A válaszadók közül az aktív keresők 20%-a mondta azt, hogy rendelkezik olyan megtakarítással, amit a nyugdíjas éveire gyűjt és majd csak akkor szeretne felélni. Ez az arány legutóbb 2011-ben volt ilyen magas.

Ezt bizonyítják az OTP Nyugdíjpénztár eredményei is, hiszen 2020-ban az újonnan csatlakozó tagokkal együtt már 238 000-en döntöttek a nyugdíjcélú megtakarítás mellett. A pénztárhoz mintegy 25 milliárd forintnyi befizetés érkezett, amelynek háromnegyed része egyéni befizetésekből folyt be. Az öngondoskodás tehát egyre fontosabb a hazai lakosság körében, az utóbbi néhány évben ráadásul a fiatalok között is egyre többen vannak azok, akik szeretnének biztos hátteret teremteni maguknak nyugdíjas éveikre.

Nagyon fontosnak tartjuk és örömmel látjuk, hogy a pénzügyi tudatosság és az időskorra való anyagi tervezés egyre jelentősebb szereppel bír a hazai lakosság körében. Ezt támasztja alá többek között az egyéni befizetések aránya is, ez ugyanis az összes befizetés 76%-át tette ki 2020-ban

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. – „Bizakodva figyeljük, hogy az időskori öngondoskodás már a fiatalabb korosztály célkitűzései között is egyre nagyobb arányban kap helyet, az utóbbi években megfigyeltük, hogy az újonnan csatlakozó pénztártagok többsége a 35 év alatti korosztály képviselője. Ez minket is arra sarkall, hogy a fiatalabb generáció igényeit is figyelembe véve fejlesszük szolgáltatásainkat, az ő érdekeiket tartottuk szem előtt, amikor lehetővé tettük a teljeskörű digitális ügyintézést.”

Az OTP Nyugdíjpénztár elemzése alapján 2020-ban a pénztárhoz csatlakozó 13 000 új tag több mint negyede volt a 25-32 éves korosztály képviselője, közülük is a 27 évesek létszáma volt a legmagasabb, csaknem 500-an döntöttek az öngondoskodás ezen formája mellett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?