17 °C Budapest

Rengeteg magyarnak alig lesz nyugdíja: súlyos milliókat bukik, aki nem lépett

2020. október 26. 15:00

Több mint 24 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Egy tíz évvel idősebb férfi pedig 26 millió forintra tehet szert. Az öngondoskodás és a nyugdíjas évekre történő takarékoskodás egyre inkább a fókuszba kerül szinte mindegyik korosztályban.

A nyugdíjra való felkészülés a különböző korosztályok tagjainak azért fontos, mert nehéz megjósolni, hogy miként alakulnak évtizedes távlatban a demográfiai és gazdasági folyamatok. Az érintettek pedig takarékoskodással saját maguk számára biztosíthatják az állami nyugdíj mellé az extra jövedelmet, például

az államilag támogatott - azaz évi 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adóvisszatérítéssel - igénybe vehető nyugdíjbiztosításokkal.

A fiatal, húszas, harmincas korosztály tagjai abból a szempontból kedvezőbb helyzetben vannak az idősebbeknél, hogy a hosszabb takarékoskodási idő miatt akár kisebb havi összeggel komolyabb megtakarítást halmozhatnak fel a nyugdíjba vonulásukig

Fiatalon kell kezdeni

“Az utóbbi években az öngondoskodás, ezen belül a nyugdíjmegtakarítások iránti érdeklődés fokozódni látszik a fiatalabbak körében. Ezt jelzi, hogy a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorát használók közel harmada a 25-34 éves korosztályba tartozik"

- mondta el Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője. A hivatalos adatok szerint az idei második negyedévben a 20-29 évesek kedvezmények nélkül számolt nettó átlagfizetése - az egy évvel korábbinál 7 százalékkal magasabb - 227 ezer forint volt, a 30-39 évesek átlagbére pedig - 9 százalékos éves növekedés eredményeként - 282 ezer forintot tett ki.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Minél előbb érdemes elkezdeni a takarékoskodást, akár egészen kicsi összeggel is.

Nézzünk két példát:

  • Egy 25 éves, most az említett átlagfizetéssel rendelkező nő a nyugdíjba vonulásáig 27,4 millió forintot halmozhat fel, ha a jövedelmének valamivel kevesebb, mint 10 százalékát - havi 25 ezer forintot - tesz félre nyugdíjbiztosításban. Így tartani tudja a mostani anyagi színvonalat idős korában is.
  • Egy 35 éves férfinek a mostani kilátások szerint 26,2 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy nyugdíjas korában a jelenlegi nettó fizetésének megfelelő elkölthető bevétele legyen. Ehhez a fizetésének 13 százalékát kell nyugdíjbiztosításban megtakarítania.

Székely Pálma elmondta, hogy a példában szereplő két megtakarítással felhalmozható 26-27 millió forintos összegből 12-13 millió forint lesz a saját befizetés. “Ehhez jön az állami támogatás, vagyis az adójóváírás 2,4-2,6 millió forintos összege, valamint a feltételes számítás alapján a megtakarítás évtizedei alatt összegyűlő, hozzávetőlegesen 10 és 13 millió forintos hozam" - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem