13 °C Budapest

55 évesen is el lehet menni nyugdíjba: ezzel a módszerrel neked is sikerülhet

2018. június 26. 14:33

Annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyre többet hallani arról, hogy a jövőben - nem csak Magyarországon, hanem világszerte - emelkedni fog a nyugdíjkorhatár, ha valaki nagyon tudatosan él, nem elképzelhetetlen, hogy a törvényileg előírtnál korábban hagyjon fel a mindennapi robottal. Megéri takarékoskodni, ugyanis a korai nyugdíj egyenes következménye a hosszú, egészséges élet - derült ki egy kutatásból.

Az utóbbi időben leginkább arról lehet olvasni a magyar sajtóban, hogy nagyon úgy tűnik, hamarosan 72 év lehet a nyugdíjkorhatár. A Portfolio június eleji elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon olyan mértékben emelkedni fog az elkövetkező években a 65 év felettiek társadalmi részaránya, hogy 7 évvel, 72 évre kell majd emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon.

Ennek tükrében halálos cinizmusnak tűnhet korai nyugdíjlehetőségről beszélni, azonban a Pénzcentrum is beszámolt már több olyan magyar fiatalról, akinek sikerült, és küföldi példák is akadnak szép számmal.

Az persze nagyon ritka, hogy valaki a harmincas éveiben megtehesse, hogy kiszállva a mókuskerékből soha többé ne vállaljon munkát. Az viszont nem teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki 50-55 évesen hagyjon fel a napi robottal. Hogy mégis hogyan? Ha valaki nagyon tudatosan kezeli a pénzügyeit, és már a húszas éveiben elkezd havi néhány ezer forintot félretenni, idővel szép kis vagyona lehet. Ahogy azt már kiszámoltuk, ha

  • 20-29 éves korban napi 500 forintot;
  • 30-39 éves korban napi 1000 forintot;
  • 40-49 éves korban napi 2000 forintot;
  • 50-59 éves korban pedig napi 4000 ezer forintot takarítunk meg.

Ez havi bontásban azt jelenti, hogy a kezdeti, havi 15 ezer forintról induló megtakarításunk minden tízedik évfordulóval duplázódik, azaz a 30-as éveinkben havi 30, a negyvenesekben havi 60, az ötvenes éveinkben pedig havi 120 ezer forintot teszünk félre havonta. Éves viszonylatban pedig úgy fest a képlet, hogy az első évtizedben 182 500, a másodikban 365 ezer, a harmadikban 730 ezer, míg a negyedikben 1 millió 460 ezer forint gyűlik össze minden évben. Ha szigorúan tartjuk magunkat ehhez, a 40 éves "futamidő" alatt 27 millió 375 ezer forint jöhet össze. Persze az inflációról nem szabad megfeledkezni, így a párnaciha helyett érdemesebb valamilyen hosszú távú megtakarítási konstrukcióban fialtatni a pénzünket.

Érdemes viszont befektetni a pénzt, ugyanis még alacsonyabb várható reálhozamokkal kalkulálva is nagyságrendekkel nagyobb összeg landol a zsebünkben 65 évesen, mintha otthon gyűjtögettük volna a készpénzt.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem csak anyagilag járunk jól a korai nyugdíjjal

A korai nyugdíj ráadásul kifejezetten jót tesz az egészségnek is. Egy 2017-es holland kutatás legalábbis erre az eredményre jutott. E szerint azok a férfiak, akik már az 50-es éveikben nyugdíjba vonultak, 2,6 százalékponttal kevsebb eséllyel haláloztak el a nyugdíjat követő 5 éven belül.

Egy 2014-es kutatás pedig arra mutatott rá, hogy a korai nyugdíj egyenes következménye, hogy az embernek több ideje lesz, és több időt is fordít az egészségére: egészségesebben eszik, sportolni kezd, kirándul... Ugyanakkor az interneten kutakodva rengeteg olyan kutatást is találunk, amely épp ennek ellenkezőjétállítja: egy 2005-ös felmérés több mint 20 ezer önkéntes részvételével például arra jutott, hogy a memóriateszteken sokkal jobban teljesítenek azok, akik még a 60-as éveikben is dolgoznak, mint akik korábban nyugdíjba vonultak. Vagyis, e szerint, ha hamar felhagyunk az aktív munkával, azzal az elbutulást kockáztathatjuk. Más tanulmányok az elmagányosodás kockázatára hívják fel a figyelmet, kiemelve, hogy nagy az esély a depresszió kialakulására is.

Joe McLean, egy pénzügyi tanácsadó cég munkatársa szerint emberfüggő, ki hogyan éli meg a korai nyugdíjat. A férfi anyja például 59 éves volt, amikor otthagyta a munkahelyét, most 78 éves, boldog, kiegyensúlyozott, egészséges. A férfi apja 61 évesen ment nyugdíjba, és 66 évesen elhunyt. McLean szerint apjának nem igazán voltak tervei a nyugdíjas évekre, az anyja viszont tevékeny, nem hagyta el magát.

Célok, feladatok, pörgés

Azt a legtöbb korai nyugdíjas megerősíti: a korai nyugdíj nagy előnye, hogy a saját magad ura lehetsz. Nem jelenti ez egyértelműen azt, hogy soha többé nem keresel pénzt, hogy csak ülsz a házadban, a tévé előtt, épp ellenkezőleg. Sokan számoltak be blogokun arról például, hogy kihasználva a szabadidőt, továbbképezték magukat, utazgattak, sportolni kezdtek, több időt töltöttek a családdal, barátokkal, új dolgokba fogtak, amikre már régen vágytak, de a fix munkaidő mellett egyszerűen nem volt rá idejük.  Vagyis a megoldás az lehet, ha a munka utáni éveket is aktívan töltjük, keresünk olyan hobbit, elfoglaltságot, ami leköt, és továbbra is ápoljuk a társas kapcsolatunkat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm