1 °C Budapest

Továbbra is várják a dolgozni akaró nyugdíjasokat

2018. január 19. 09:40 1 perc

Mostanra összesen 91 nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be, ezekbe mintegy 20 ezren léptek be eddig - írja a Népszava.

A tavaly július 1-je óta létrehozható nyugdíjas szövetkezetek tagjainak számáról nincsen pontos országos nyilvántartás, csupán becslések állnak rendelkezésre. A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségébe (KÖZÉSZ) tömörült 12 szövetkezetnek 10 ezer tagja van. Ez alapján a szövetkezeti tagok országos létszáma mintegy 20 ezerre tehető.

Magyarországon rendkívül alacsonynak számít a 65 felettiek foglalkoztatása, mindössze 2,4 százalékos. Ez jócskán elmarad az 5,6 százalékos uniós átlagtól, hát még a 10,8 százalékos norvégiai adattól.

Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökhelyettese elmondta, hogy jelenleg 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, ám ők nem szövetkezeti formában. Ugyanakkor 150 ezer nő ment el a nők 40 program keretében, akiket vissza kellene csábítani a munkába.

A magyar munkaerőpiacról jelenleg mintegy 200 ezer dolgozó hiányzik, ez pedig már befolyással van a vállalkozások eredményességére. Gazsi Attila azt is elmondta, hogy a nyugdíjasokat a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a vendéglátásban és az adminisztratív munkakörökben várják.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 9. hétfő
Tivadar
46. hét
November 9.
Feltalálók napja
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?