16 °C Budapest

Így hamarabb mehetsz nyugdíjba: mutatjuk a részleteket

2016. április 11. 11:30

2016-ban is folytatódik a "nagymama nyugdíjprogram", vagyis a nők már 40 év munka után nyugdíjba vonulhatnak. A feltételek szigorúak, mégis egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel.


A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tavaly összesen 2,7 millió főnek folyósított valamilyen nyugdíjat, ellátás, járadékot, vagy egyéb járandóságot. Az ellátottak átlagosan 106 462 forintot kaptak, a nyugdíjaknak pedig a 99 százalékát belföldre utalták. Összesen 31 762 főnek küldik külföldre az ellátást, ennek pedig a 85 százaléka öregségi nyugdíj - világít rá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Nyugdíjak és egyéb ellátások c. friss kiadványa.

A legtöbben persze az öregségi nyugdíjasok vannak, ők az összes ellátottnak a 74 százalékát teszik ki. A második helyre pedig a megváltozott munkaképességűek kerültek, ilyen ellátást több mint 400 ezren kapnak.

A 2014-es adatokat nézve pedig jelentősen, közel 1,2 szeresére nőtt a "nők 40" -ben részesülők száma.

Az ellátottaknak több mint nyolctizede 60 éves vagy annál idősebb. A fiatalabb korosztály jellemzően a megromlott egészségügyi állapota miatt részesül valamilyen ellátásban. Az 1950 -es években született nőknél a 40 év jogosultági idő alapján járó nyugdíj aránya a kiemelkedő.

A legfrissebb adatok szerint eddig már 150 ezer nő vonult nyugdíjba 40 év munkaviszony után. A korkedvezményes nyugdíj igénybevételéhez azonban több feltételnek is eleget kell tenni:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Feltételek:

  • 40 évi jogosultsági idő
  • nem áll biztosítással járó jogviszonyban
  • 32 év kereső tevékenységgel járó biztosítás (kivételes esetekben ez csökkenthető)

Érdemes azonban tudni, hogy az az időszak, ami az általános szabályok szerint nem minősül szolgálati időnek, az a kedvezmény igénybevétele során sem minősülhet jogosultsági időnek.

A kötelezettség:

  • nem vállal munkát
  • cserébe a teljes öregségi nyugdíját megkapja

Mi számít bele a 40 évbe?

  • kereső tevékenységgel járó biztosítási jogviszony - bejelentett munka
  • gyermeknevelés
  • a prémiumévek programban való részvétel időtartama függetlenül attól, hogy a résztvevőt munkavégzésre kötelezték vagy sem (a nyugdíjkorhatárhoz közel álló közalkalmazottak, közszférában dolgozókat érintő védelmi program)
  • az alkalmi munkavállalás
  • az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozók - például idénymunka
  • szakmunkás vagy szakközépiskolai tanuló kötelező nyári gyakorlata
  • a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagként egyébként szolgálati időnek minősülő időtartam
  • a korkedvezményre jogosító munkavégzés időtartama az öregségi nyugdíjjogosultságra vonatkozó általános szabályok szerint

Mi NEM számít bele?

  • a munkanélküli ellátás folyósításának időtartama
  • a biztosítási jogviszony megszűnését követően folyósított táppénz ideje
  • az amúgy szolgálati időként elismerhető tanulmányi idő
  • a még 1998. január 1-jét megelőzően - nem gyermekgondozás, vagy -ápolás miatt igénybevett - fizetés nélküli szabadság szolgálati időnek minősülő első 30 napja

A kormányrendelet szerint a lakóhely szerint illetékes Kormányhivatal Nyugdíjbiztosító Igazgatóságához kell benyújtani a "nők negyven éves nyugdíja" iránti igényt.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?