„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Pénteken érkezik a szeptemberi nyugdíj. Sokaknak azonban több pénzt visz a postás, vagy több érkezik a számlájára, mint eddig: mutatjuk, ki kap 8 ezerrel, sőt, akár 17 ezerrel többet!
8 550 forinttal, sőt, akár 17 100 forinttal is többet kaphat sok nyugdíjas pénteken, a szeptemberi nyugdíjjal. Konkrétan azok, akiknek férje, édesapja 1938 és 1945 között esett el, tűnt el a II. világháborúban - és időben kérvényezték a nyáron megítélt támogatást.
Júniusban döntött arról a parlament, hogy anyagi támogatást kaphatnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2. és 1945. május 9. között a magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált és elesett.
A támogatás mértéke a mindenkori minimálnyugdíj 30 százaléka, jelenleg 8 550 forint, amit a jogosult élete végéig, havonta megkap.
A lépés mintegy
életkorukból fakadóan legtöbbjük nyugdíjas. A törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat - így több ezer embert érinthet a javaslat a határon túl is.
A támogatást július közepétől lehetett kérni: a Pénzcentrum információi szerint sokan jelentkeztek is a kormányhivataloknál, így sokaknak már el is bírálták a kérvényét. Ők kapnak mostanában levelet arról, hogy a szeptemberi nyugdíjjal érkezik a pluszpénz is.
Úgy tudjuk, hogy azoknak,
akiknek augusztustól állapították meg a jogosultságot, azok szeptemberben az
augusztusi 8 550 forintot is megkapják, így nekik a következő napokban 17 100
forintot visz majd a postás (vagy utalnak a bankszámlájukra).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Senki nem késett el, a támogatást folyamatosan lehet igényelni
- a lakóhely szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában,
- külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.
Mivel lehet igazolni, hogy jogosultak vagyunk?
Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú
- szolgálati,
- katonai,
- kórházi iratokkal
- hatósági igazolásokkal (például halotti anyakönyvi kivonattal),
ezek hiányában más hitelt érdemlő módon - például vöröskeresztes papírokkal - kell igazolni.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







