10 °C Budapest

Tényleg ezért kell szűkölködnie sok magyar nyugdíjasnak?

MTI
2015. augusztus 29. 11:46

Magyarországon a legtöbb 65 év feletti lakos szinte kizárólag az állami nyugdíjra bízza magát, és a lakosságnak mindössze 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár számításai szerint.


Nagy Csaba, a pénztár ügyvezető igazgatója közleményben arra figyelmeztet, hogy ezzel az emberek kiszolgáltatják magukat a társadalmi és gazdasági trendeknek, ezek pedig jelenleg nem mutatnak kedvező képet, hiszen egyre kevesebbeknek kell eltartani egyre több nyugdíjast.

A közlemény hivatkozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2013-ban készített elemzésére, amely szerint Magyarországon a nyugdíjasok bevételeinek több mint 86 százalékát az állam által kifizetett nyugdíjjáradék teszi ki, és ezzel az aránnyal a magyar nyugdíjasok vannak leginkább kiszolgáltatva az állami nyugdíjrendszernek. Az OECD felmérés szerint Magyarországot Luxemburg, majd Belgium követi a listán, mindkét országban 81 százalék körül alakult az állami juttatások aránya, míg az OECD országok átlaga 58,5 százalék.

Míg a magyar nyugdíjasok bevételeinek csupán 2 százalékát teszik ki a különböző nyugdíjcélú megtakarítások, például a nyugdíjpénztári járadékokból származó bevételek, addig az OECD tagországokban ez az arány átlagosan több mint 17 százalék.

A megtakarítások és az állami juttatások mellett a harmadik fontos bevételi forrás a 65 év felettiek számára a nyugdíj után is folytatott munka. Magyarországon a nyugdíjasok bevételeinek 12 százaléka származik ilyen munkából, vagyis a legtöbb nyugdíjas nem vállal, vagy nem tud munkát vállalni.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?