Emberölés kísérletével vádoltak meg egy férfit Seattle-ben. Vonat elé akart lökni egy másik embert.
Szabadon távozhat az előzetesből Kun-Mediátor Marcsika, már ha december 16-ig nem érkezik a bírósághoz ügyészi indítvány a további fogvatartásra - ha a nő szabadul, akkor más kényszerintézkedést sem alkalmaznak ellene. D. Sándorné a vád szerint több mint 10 milliárd forinttal lépett meg, 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat ellene.
Két héten belül távozhat az előzetesből a Kun-Mediátor Kft. 12 milliárdos csalással vádolt egykori vezetője, D. Sándorné, azaz Bróker Marcsi - tudta meg a Népszava. Mivel december 16-án lejár előzetes letartóztatásban tölthető maximális három év, a nő akár már a karácsonyt már otthon töltheti.
Az ügyet tárgyaló Szolnoki Törvényszék is megerősítette ezt, a bíróság tájékoztatása szerint "nem érkezett ügyészi indítvány arra vonatkozóan, hogy a Szolnoki Törvényszék más kényszerintézkedést bűnügyi felügyeletet rendeljen el" a vádlottal szemben. Ez azt is jelenti, hogy D. Sándornénak se házi őrizettel, se lakhelyelhagyási tilalommal nem kell számolnia a kiengedése után, illetve elektronikus nyomkövető eszközt sem kell viselnie.
A nőt csaknem másfél éves bujkálás után, nemzetközi elfogatóparancs alapján, Belize-ből hozták haza. Bróker Marcsi korábbi elmondása szerint ártatlan, bár elismeri, hogy hibázott, "nem akartam bűnt elkövetni, csupán a napi tevékenységemet végeztem". A vád szerinte torzított adatokon alapul.
A Népszava emlékeztet: a nő ellen 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. Szerintük az is elképzelhető, hogy a tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárdnál is nagyobb, csak sokan nem jelentkeztek károsultként.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az eljárás a lap szerint lassan halad, ez azonban nem a bíróság miatt: az eljárás befejezésének időpontja részben tőlük független körülményektől függ. Az ügyészség 234 tanú kihallgatására és további csaknem 500 tanú nyomozás során tett vallomásának felolvasására tett indítványt. Kiderült az is, hogy miközben a Szolnoki Törvényszék eddig 197 tanút idézett be, közülük csak 133-an jelentek meg.
A károsultak egy részét képviselő ügyvéd, Dobrossy István azt mondta, több olyan ügyfele van, akit csak ezekben a hetekben hallgatnak meg, így szerinte a jövő év közepe előtt aligha lesz elsőfokú ítélet az ügyben.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








