2021. március 3. szerda Kornélia

Meggyűlt a baja a pénzzel az X-Faktor kedvencének: sosem kapta vissza vagyonát

  • Blikk
  • 2019. november 17. vasárnap 14:55

A tehetségkutató legidősebb versenyzője, Anti bácsi közel négy évtizede nem látta öccsét, Lajost. Nem titok, a pénz, egy meg nem adott kölcsön miatt szakadt meg köztük a kapcsolat. A Pénzcentrum utána járt, hogyan illik kölcsönkérni rokontól, baráttól.

Habár még csak most kezdődött el az igazi show, az idei széria egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a műsor legidősebb versenyzője, Anti bácsi a színpadon újra találkozott 35 éve nem látott öccsével.

A férfi azért is jelentkezett a műsorba, hogy megtalálja rég nem látott testvérét, akivel 35 éve egy meg nem adott kölcsön miatt távolodtak el egymástól - számolt be a Blikk. "Ez egy nagyon szomorú történet. Pénzt adtam kölcsön Lajcsinak. Annyit, ami akkoriban több havi fizetésnek számított. Ő pedig nem adta meg, utána pedig teljesen eltűnt" - nyilatkozta a versenyző a lapnak.

Ez az eset ugyan jól végződött, ám rengeteg családot szakít szét a pénz, és egy jelentős részük soha többé. A barátoktól és a családtagoktól való kölcsönfelvétel általában szörnyű ötlet, gyakran feszültséget okoz a kapcsolatokban, és bűntudatot, haragot és bizalomvesztést okozhat - mégis előfordul olyan eset, amikor egészen egyszerűen nincs más opció. Baráti kölcsön előtt azonban érdemes tisztába lenni pár fontos részlettel, ha pedig éppen te vagy az a jószándékú pénzes ismerős, akkor feltétlenül olvasd el Papszt Krisztina pénzügyi és vállalkozásindítási tanácsadó intelmeit.

Mutasd be a helyzetedet!

Amikor egy banktól kérünk pénzt kölcsön, ki kell tölteni egy kérelmet, be kell mutatni a teljes pénzügyi helyzetet, és néha még biztosítékot is fel kell mutatni. Csak azért, mert személyes kapcsolatod van azzal a személlyel, akitől pénzt kérsz kölcsön, nem jelenti azt, hogy ezt a lépést ki lehet hagyni. Valójában célszerű egy rövid leírást készíteni, amelyben körvonalazod, hogy miért kell a pénz - ez segíthet átlátni, hogy komolyan veszi a kölcsönt, és miért van szüksége a pénzre.

Határozz meg egyértelmű visszafizetési feltételeket!

A "Fizetek, ha tudok" azt mutatja, hogy a kölcsön visszafizetése nem jelent elsőbbséget. Ez fontos, figyelembe véve, hogy a barátoktól vagy a családtól pénzt kérő emberek közel háromnegyede soha nem fizeti vissza a kölcsönt.

Ha hitelesnek akarsz tűnni, pontosan add meg, hogyan, milyen ütemezéssel fizeted vissza a pénzt, ez megnöveli a bizalmat a fizetési képességre, készségre vonatkozóan. Add meg, mikor kezded a visszafizetést, mennyit fogsz fizetni minden hónapban, és hogyan, mi a havi esedékesség napja és a kölcsön teljes visszafizetésének időpontja.Ha igazán szeretnéd bebiztosítani a barátot, családtagot a visszafizetést illetően, mutassa meg a havi háztartási költségvetését amely tartalmazza a havi törlesztést is.

Készíts tervet arra az esetre, ha a részletfizetésfizetések elmaradnak!

Előfordulhat, hogy nem tudod visszafizetni a kölcsönt a megadott ütemezéssel. Erre az esetre is legyen egy terv, amelyben meghatározod, mi történik, ha kimarad egy részletfizetés. Ajánlj például késedelmi díjat, vagy ha szeretnéd megmutatni, mennyire elkötelezett vagy a hitel visszafizetésében, akkor biztosítékot is felkínálhatsz.

Legyen szerződés a kölcsönről!

Ha az eddig részletezett, fenti összes pontot megvitattátok, akkor a megállapodást le kell írni, és mindkét félnek alá kell írnia, mielőtt a pénz átadásra kerül. Az aláírt szerződésből mindkét félnek legyen 1-1 példána, így bármilyen konfliktus esetén, csak elő kell venni a szerződést

Állíts be állandó átutalást a részletfizetésekhez

A legtöbb banknál lehetőség van arra, hogy állandó átutalásokat beállítására. Amint megkezdődik a visszafizetési időszak, automatizáld a folyamatot úgy, hogy ismételt havi átutalást állítasz be a hitelező bankszámlájára. Ezzel biztosítod, hogy véletlenül se felejted el visszafizetést.

+2 tanács kölcsönt adóknak:

  • Ne adj nagyobb összeget kölcsön, mint a 6 havi fizetésed!
  • Ne adj kölcsön hiteltörlesztésre!

 

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.04-03.10
Országos

Interspar

03.04-03.10
Országos

Spar, Interspar

Tavaszi készülődés
03.04-03.20
Országos

Lidl

03.04-03.10
Országos

Spar

03.04-03.10
Országos

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos


HR Revolution 2021

Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?