33 °C Budapest
Siofok town recreation area, Balaton lake, Hungary, Europe

Végrehajtás indult Schadl György ellen: bontani kell a balatoni luxusnyaralóját?

2025. május 5. 09:02

Végrehajtást indított a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Schadl György és felesége ellen a balatoni nyaralójuk ügyében.

Végrehajtást indított a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Schadl György és felesége ellen - írja a 24.hu. Az eljárást azért indították, mert a korrupcióval vádolt egykori végrehajtó-elnök nem volt hajlandó önként visszabontani azt a szabálytalanul kibővített siófoki luxusnyaralót, ahol Schadl a házi őrizetét tölti.

A lap emlékeztet, hogy az ingatlannal külön vádpont foglalkozik, az ügyészség szerint ugyanis a nyaraló felújítása során szabálytalan módon eltértek az építési engedélytől, és jelentősen túlépítették azt. Így Schadl egymillió forint kenőpénzt is hajlandó volt adni azért, hogy ne kelljen visszabontani az épületet, ám első körben azt mondta a kivitelezőnek, hogy 500 ezret ajánljon föl a kormányhivatal munkatársának. Az ügyintéző a vád szerint elfogadta az ajánlatot, és abban maradtak, hogy egy régi fényképet csatolnak az iratokhoz, melyen nem látszik a szabálytalanság. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?