Modern apartmanház lakás épület ingatlan koncepció. Kültéri lakóházi létesítmények.

Úgy tömik ide a pénzt a magyarok, mintha nem lenne holnap: itt a leglátványosabb a változás

2025. március 27. 20:03

Az év elején elkezdődött a jelentős állampapírpiaci kamatok kifizetése, amitől az ingatlanpiac is sokat várt. Az első tapasztalatok alapján el is indult az élénkülés, az érdekesség, hogy nem az egész országban egyformán, hanem egyelőre viszonylag jelentősek a regionális eltérések.

2025-ben korábban sosem látott összeget, mintegy 1700 milliárd forintot fizet ki kamatként a magyar állam a lakossági befektetőknek. Ennek oka elsősorban az, hogy a Prémium Magyar Állampapírok most fizetik ki a 2023-as extrém magas infláció után járó kamatot. A komoly összeggel kapcsolatban szinte minden szektornak komoly elvárásai voltak az év elején, az ingatlanpiacon is egyértelműen további élénkülés volt várható. Az előzetes becslések szerint több százmilliárd forint lehet az az összeg, ami az év végéig a kamatokból az ingatlanpiacra áramlik.

Egyelőre nem tapasztalnak kiugró érdeklődést a dél-alföldi régióban, de jelen vannak ott is az állampapír-kamatokból vásárlók. Elsősorban a kisebb települések iránt nőtt meg az érdeklődés részükről, ahol olcsóbb ingatlanok találhatók – emelte ki Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője, aki példaként hozta fel Mezőhegyest, ahol sorház már 3,1 millió forintért, első emeleti panel pedig 8,5 millióért van a kínálatban.

Az árak részben már alkalmazkodtak a kereslethez, de az év további részében is emelkedésre számítunk

– tette hozzá a régióvezető.

Az év első két hónapjában már érzékelhető volt az állampapírokból származó pénzek hatása a lakáspiacon Komádi Csaba, az OTP Ingatlanpont észak-dunántúli régióvezetője szerint. Hozzátette, hogy a tapasztalatok alapján elsősorban a lakóhelyükhöz közeli lakások iránt érdeklődnek a vásárlók, illetve érezhetően nőtt a vevők száma Budapestről is a régió ingatlanjai iránt. Az eddigi észak-dunántúli tapasztalatok alapján az állampapír-kamatokból lakást vásárlók szinte kizárólag kiadásra keresnek ingatlant, lényeges feltétel, hogy olcsó legyen és könnyen kiadható. Komádi Csaba szerint a kereslet növekedése várhatóan emeli majd az árakat a régió lakáspiacán.

A dél-dunántúli régióban elsősorban a magasabb értékű ingatlanok piacán látszik a kamatfizetések hatása – nyilatkozta Markó Ildikó régióvezető. Hozzátette: nem csak a Balaton környékén, hanem a vármegyeszékhelyeken is látják a kereslet növekedését, többen érdeklődnek újépítésű lakások, illetve a 30-40 millió forintos árfekvésű ingatlanok iránt, de a Balatonnál a 100 millió forint feletti lakások is elkelnek a jelenlegi környezetben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Érdekesség, hogy a budapesti régióban masszív keresletnövekedést tapasztalnak az OTP Ingatlanpont szakértői, de a finanszírozás forrása egyelőre nem az első negyedévben kifizetett állampapír hozamokhoz kapcsolódik.

Az eddigi tapasztalatok alapján a vevők kis hányada tartotta eddig állampapírban a pénzét, ugyanakkor ők elsősorban befektetési céllal, kiadásra vásárolnának

– számolt be az első tapasztalatokról Kurecskó József budapesti régióvezető. Hozzátette: egyelőre nem rengette meg alapjaiban a piacot az állampapír-kamatok kiáramlása, de a következő hónapokban fokozódó érdeklődésre lehet számítani, amint a további kifizetések megtörténnek és a befektetők elhatározzák milyen eszközökben szeretnék tartani megtakarításaikat.

Az év első két hónapjában Északkelet-Magyarországon sem volt egyértelműen érezhető a kamatkifizetések hatása. „Eleinte élénkülés látszott, majd kicsit lassult a korábbi láz” – emelte ki Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont régióvezetője. Hozzátette, hogy a sajtóhírek hatására eddig az árak emelkedése erőteljesebb, mint a tranzakciók számának növekedése. Egyelőre nem látnak jelentős extra keresletet az állampapírból vásárlók esetében, illetve speciális vevői igényekről sem tudnak beszámolni a régióban. Előre tekintve ugyanakkor ő is élénkülésre számít a következő hónapokban.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?