Tőzsde vagy forex kereskedési grafikon grafikus koncepcióban, amely alkalmas pénzügyi befektetésekhez vagy gazdasági trendek üzleti ötlethez és minden művészeti munka tervezéséhez. Absztrakt pénzügyi háttér

Elképesztő, ami a magyar tőzsdén folyik hétfő reggel: ki járhat jól a történésekkel?

MTI
2025. február 10. 09:25

Enyhe csökkenéssel kezdhet a hétfői nyitást követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe - írta előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt számít a BUX esésére. Hozzátette, hogy a befektetőket elbizonytalanították az amerikai elnök vámokról szóló kijelentései, és a BÉT már az előző záráskor is lefelé korrigált. A tőzsdeindex pénteken ugyan többször is átlépte a 87 ezer pontos szintet, de a nap végén 278,07 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel 86 717,67 ponton zárt 21,8 milliárd forintos összforgalom mellett.

Az OTP 200 forinttal, 0,8 százalékkal gyengülve 24 800 forintra esett, a folytatásban 24 360 és 25 000 forint között mozoghat.

A Mol árfolyama pénteken 16 forinttal, 0,55 százalékkal 2884 forintra csökkent, a továbbiakban 2900 forint környékére emelkedhet.

A Richter előzőleg 130 forinttal, 1,26 százalékkal 10 450 forintra erősödött, a továbbiakban 10 233 és 10 505 között folytathatja.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom 18 forinttal, 1,27 százalékkal 1398 forintra gyengült az előző zárásra, ezt a hetet 1386 és 1414 forint között kezdheti.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?