Emelkedik a magyar tőzsde kedd délután, elsősorban az OTP és a Magyar Telekom szárnyalásának köszönhetően, miközben a Mol lefelé húzza az indexet
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel 84 950,95 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: oldalozó, alapvetően csendes kereskedés jellemezte a piacot kedden az előző napi kismértékű esés után, a forgalom átlagos lett. Céges hírek nem érkeztek, a kisebb kapitalizációjú papírok közül nagyobb elmozdulás a múlt héten erős emelkedést mutató 4iG papírjaiban volt.
A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2842 forintra csökkent 703,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,5 százalékkal 23 870 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,29 százalékkal 1418 forintra erősödött, forgalma 261,4 millió forint volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 400 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 7898,06 ponton zárt kedden, ez 112,79 pontos, 1,45 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







