Több mint hárommillió forint értékű illegális cigarettát és e-cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a kecskeméti vásártéren.
Gigantikus internetes befektetési csalást sikerült leleplezni: kétmilliárd forint ment a levesbe
A közösségi médián valaha elkövetett legnagyobb összegű befektetési csalás vádjával vettek őrizetbe Japánban egy kínai állampolgárt a rendőrség keddi közleménye szerint.
A gyanúsított hamis befektetési ajánlatokkal egy 71 éves cégvezető nőtől 809 millió jent (kétmilliárd forint) csalt ki, ami a valaha elkövetett legnagyobb összegű internetes csalás Japánban.
A csalás vádjával letartóztatott 34 éves Wen Zhuolin az Ibaraki prefektúrában élő nőt a Line üzenetküldő alkalmazáson egy Takuro Morinaga japán gazdasági elemzőként létrehozott hamis profillal csábította be egy befektetési konstrukcióba.
A rendőrség ismeretei szerint a nő 2023 októberében figyelt fel először az Instagramon a Morinaga néven futó profil befektetési hirdetésére és kezdte el követni azt.
Az első alkalommal novemberben utalt át pénzt, 10 millió jent, miután egy, magát Morinaga asszisztensének kiadó személy rábeszélte a befektetésre. Ezt követően még 47 alkalommal utalt át összeget vagy adott át készpénzt összesen 799 millió jen értékben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A csalók egy alkalmazás segítségével keltették a nyereségtermelés látszatát.
A kínai állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy ismeretlen bűntársakkal összeesküdve hamis befektetési ígéretekkel tévesztette meg a nőt, valamint ő irányította a befizetéseket összegyűjtő készpénzfutárokat, hogy összesen 83 millió jent szedjenek be tőle a déli Ibaraki prefektúra egyik vasútállomásán.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







