Üzletember ellenőrzi a tőzsdei adatokat

Több ponton módosult a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. alapszabálya

2024. október 30. 22:29

Rendkívüli közgyűlést tartott a Budapesti Értéktőzsde Nyrt., amelynek keretében több ponton módosításra került a társaság alapszabálya. A technikainak tekinthető módosítások mellett változnak a könyvvizsgáló megbízatási idejére és újraválasztására vonatkozó szabályok, valamint törlésre kerül a közgyűlésen a részvényes képviseletére adott meghatalmazás érvényességi idejének 12 hónapos korlátozása.  

A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT) 2024. október 30-án rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek egyetlen napirendi pontja az alapszabály módosítása volt. A közgyűlés mindösszesen tíz helyen fogadott el módosításokat, pontosításokat a létesítő okirat szövegében, ezek nagyobb része technikai módosításnak tekinthető.

A módosítások közül kiemelést érdemel, hogy az eddigi 5 évről 10 évre emelkedik az az időtartam, amelyen keresztül a társaság állandó könyvvizsgálójának megbízása az esetleges megújított megbízások együttes időtartamát is figyelembe véve fennállhat, továbbá, hogy ezt követően a korábbi 5 év helyett 4 évig nem lesz adható újabb megbízás ugyanazon könyvvizsgálónak (cégnek vagy természetes személynek) e feladatok ellátására. A módosított szabályok a könyvvizsgáló kiválasztásában nagyobb mozgásteret biztosítanak a BÉT részére.

További érdemi módosítás, hogy törlésre kerül a közgyűlésen a részvényes képviseletére adott meghatalmazás érvényességi idejének 12 hónapos korlátozása, ezáltal lehetővé válik bármely részvényes számára, hogy egy okirattal akár több évre és több közgyűlésre kiterjedően adjon meghatalmazást a közgyűlésen történő képviseletére anélkül, hogy e meghatalmazást évente meg kellene újítania.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27